2012. júl 10.

1. Tudomány mint a kultúra része /Neil deGrasse Tyson előadása nyomán/

írta: _Maverick
1. Tudomány mint a kultúra része /Neil deGrasse Tyson előadása nyomán/

Ha így folytatjuk, akkor a 2010-es évekre úgy fogunk csak emlékezni, mint a 60-as években történt dolgok 50. évfordulói...”

-Neil deGrasse Tyson-

Neil-deGrasse-Tyson.jpgNeil deGrasse Tyson kivételes személyiség. Nem csak a tudomány népszerűsítése terén betöltött szerepe, stand-up komikusokat meghazudtoló előadásmódja és egyéni stílus miatt, hanem mert elmondhatná magáról – ha tudna róla -: ő ihlette ezt a blogot. A kreatív inspiráció ugyanis egy jól meghatározott pillanatban érkezett el. Nevezetesen 2012. május 10-én, a University of Wisconsin-Madison-on tartott beszédének végén, a vastaps közepette. Ebben a bejegyzésben zömében az ő gondolatai következnek tudomány és kultúra kapcsolatáról, melyek prezentálásával az oldal létrehozásával kapcsolatos motivációkra szeretnénk indulásképpen némi fényt vetni!

/A teljes előadás az alábbi videón megtekinthető, és erősen ajánlott is/

Az ELTE Természettudományi Karán a tanterv része néhány tudományismereti, szociológiai tárgy elvégzése. Jómagamnak volt szerencséje eljárni a Tudomány és társadalom című előadásra, ahol az egyik órán szóba került a pályaválasztás kérdése: a puszta gazdasági okok mellet mi befolyásolhatja az adott közösség preferenciáit? Egy gondolatkísérlet keretében vegyünk például egy tehetséges 17 évest, aki közeledik az élet nagy pillanatához: el kell döntenie, mivel kíván foglalkozni a jövőben, hova akar felvételezni. Tegyük fel, hogy igazán kivételes adottságai vannak: nem csak nagyszerű eredményeket ér el természettudományokból, de a helyi, nagy múltú labdarúgócsapat korosztályos gárdájának ünnepelt vezére is egyben. Mit választ? Brazíliában aligha váltana ki megütközést, ha szögre akasztva a pennát a pettyes után szaladna, és évekkel később a selecao meze díszelegne szobája falán a keretezett masters diploma helyett. Magyarországon ezzel szemben mindenki elmeháborodottnak tekintené, ha egy biztos egyetemi pozíciót középcsatári posztra cserélne... Odaát a nemzet nagyjai Ronaldo, Romario, Ronaldinho, míg hazánkban még mindig előszeretettel emlegetjük Szent-Györgyi Albertet, Teller Edét, Neumann Jánost... Más a kultúra. Mondhatnánk, hogy a Nobel-díjasaink a magyar kultúra részét képezik, de vajon mennyire állja meg ez az állítás a helyét? Pontosabban: mennyire igaz, hogy a természettudományos műveltség a kultúra része?

math-cartoon.jpgA kérdést általánosíthatjuk az egész világra. Tyson példájával élve: hányszor hallani színészektől, ismert személyektől, hogy szinte kérkednek természettudományos műveletlenségükkel, és hosszasan ecsetelik a legkisebb zavarba jövetel nélkül a diák évek során őket a matematika révén ért megpróbáltatásokat. Nem szégyen azt mondani: „Ó, a számokkal nem vagyok valami jó...”. Ezzel szemben megmosolyogtató lenne, ha egy velünk Shakespeare-ről csevegni akaró bölcsész hallgatónak azt válaszolnánk: „Ne haragudj, a főnevek és igék nem igazán az én asztalom...”. De nem kell fiktív jelenetekhez folyamodnunk, elég csak mindennapi eseteket számba venni, ha illusztrálni akarjuk a matematikai műveletlenség/analfabétizmus jelenségét: újságok megdöbbenve adnak hírt arról, hogy a tanulók mintegy fele az átlag alatt teljesít; politikusok pálfordulásaikat nézeteik 360 fokos irányváltásaként aposztrofálják; New York egyes toronyházaiban pedig merő babonából nincs 13. emelet. Leszögezhetjük: egy bizonyos szint elérése matematikából sokkal kevésbé képezi az általános műveltség részét, mint az általános humán ismeretek elsajátítása.

Feltehetjük a kérdést: miért probléma ez? A válasz egyszerű: mert a közeg, az általános értékrend meghatározza az emberek érdeklődését és motivációját. Ha valami az adott nemzet kultúrájának része, akkor gyakorlatilag a társadalom tagjai számára természetessé, követendővé válik. Egy amerikai vásárló nem áll meg elcsodálkozva a bevásárlóközpontban a zabpehely stand előtt, miután konstatálja, hogy hosszú-hosszú polcokon keresztül ezernyiféle termék közül választhat, ahogy egy olasz sem lepődik meg a számlálhatatlan különféle tészta látványától Itáliában. De ha bármelyiket áttesszük a másik környezetébe, akkor meglepve fedezi fel a különbségeket, és döbben rá: mennyire mást tekintett eddig természetesnek. Egy tehetséges brazilnak a labdarúgó pálya kitörési lehetőség, megbecsült út, míg egy magyar számára ez egészen mást jelent...

A tudósok megbecsülése pedig igenis a kultúra részét képezte szerte Európában. Elég, ha végignézünk a közös valuta előtti bankjegyeken: Volta, Tesla, Galileo, Gauss arcképei mosolyognak vissza ránk, de fellelhetünk olyan részleteket is, mint a normál eloszláshoz tartozó haranggörbe ábrája... A társadalom felnézett ezekre az emberekre, és példaképnek állította őket. Hasonló folyamatok játszódtak le a 60-as években az Egyesült Államokban: az űrverseny áthatotta a hétköznapokat. Asztronauták képe díszelgett a Time címlapján, a technikai újítások és küldetések minden valamirevaló napilapban a fő hírek közt kaptak helyet. Az események hétköznapi emberek beszélgetéseihez szolgáltattak témát. Egyszerűen az élet része volt tudni és érdeklődni ezen dolgok iránt. A műszaki pályára vállalkozó diákok száma ugrásszerűen nőtt, az űrrepülésekhez szükséges fejlesztések pedig fokozatosan begyűrűztek a mindennapi élet színterére is különböző új berendezések formájában. A 60-as évek során az USA gazdasági növekedése nagyobb volt, mint azóta bármely másik évtizedben. A 64-es világkiállítás gyakorlatilag kizárólag a jövőről szólt. A jövő közlekedéséről, a jövő egészségügyi megoldásairól, a jövő hírközléséről, stb. Az emberek annak ellenére bizakodva tekintettek az előttük álló kor lehetőségei elé, hogy ez az USA történelmének egyik legviharosabb időszaka volt (Kennedy gyilkosságok, Vietnam, stb.). Ebben pedig elévülhetetlen érdemei voltak az űrversenynek. 1968-ban a Time magazin az „év embere” díjat az Apollo 8 legénységének adta: Frank Borman, Jim Lovell és William Anders elsőként kerülte meg a Holdat 1968 Karácsonyakor. Hogy mit is jelentett a történelem vérzivatarában ez az esemény, azt egy nekik címzett gratuláló telegram foglalta össze legjobban:

Köszönjük Apollo 8! Megmentettétek 1968-at.”

Ez a küldetés a fentieken kívül is szolgáltatott egy remek példát a tudomány és kultúra szimbiózisára. Borman-ék nevéhez fűződik ugyanis a Föld felkeltét ábrázoló emblematikus fotó elkészítése, mely az emberiség történetének egyik leghíresebb képe: gyakorlatilag egycsapásra egészen más, soha nem látott perspektívába helyezte bolygónkat, és vele együtt a magunk világegyetemben betöltött szerepét. Oly módon változtatta meg fajunk önmagáról alkotott képét, amelynek talán nem is voltunk tudatában.

earth_rise1.jpg

 

Az Apollo program lezárultával aztán valami megváltozott az uralkodó hangulatot illetően. Az új évtized expói már nem révedtek csillogó szemekkel az új horizontok felé, a lelkesedés lángja fokozatosan halványulni látszott...

science_cartoon.jpgEz a jelenség pedig máig fennmaradt (noha az elmúlt években talán megfigyelhető némi javuló tendencia). Az újításokról szóló hírek, a tudományos élettel foglalkozó írások tetemes hányada kizárólag a tablet-ek és okostelefonok világával foglalkozik (vagy csak felületesen karcolgat néhány szenzációsabb, esetleg látványosabban illusztrálható eredményt). És nem is a fejlesztési oldalról, sokkal inkább abból az irányból közelítve: melyik készüléket akarhatjuk leginkább megvenni, melyik miatt cseréljük le az alig 8 hónapos, eggyel előbbi verziót. Nem lobbantják lángra igazán az emberi érdeklődés és kíváncsiság parazsát. Mondhatnánk, hogy rendezzünk egy új, nagyszabású expót, mely ismét a jövőre fókuszál, és egy helyen prezentálja a jelenleg folyó legmodernebb kutatások eredményeit. Vagy emeljük a műszaki egyetemek keretszámait – ismerős példa –, támogassuk az ilyen pályára készülő diákokat. Ez a megközelítés azonban szem elől téveszti a legnagyobb történelmi tanulságot. Nem a 64-es kiállítás hozta létre a 60-as éveket, nem iránymutató propaganda eszköz volt, hanem a közhangulat terméke. A 60-as évek Amerikájában nem lehetett más témája egy ilyen rendezvénynek, ahogy nem lehetett nem érdeklődni – minimális meglévő affinitás mellett – a műszaki pályák iránt.

Aktualizálva: Magyarországon nem lesz hirtelen több a jó szakember, vagy nem fog fellendülni a K+F ágazat csak attól, hogy embereket belekényszerítenek a megfelelő pályák medreibe. És ennek oka még csak nem is az, hogy az oktatási, gazdasági feltételek esetleg nem bővülnek arányosan a létszámmal. Sokkal inkább, hogy a társadalmi szintű érdeklődést – mely nélkül a tömeges egyéni elkötelezettség elképzelhetetlen - nem lehet erővel kikényszeríteni. Annak ki kell alakulnia, a kultúra részévé kell válnia, ehhez pedig célokra, motivációkra, perspektívákra, példaképekre és időre van szükség. És mindenek előtt informatív, érdekes, közösségformáló, értéket közvetítő médiára...

Szólj hozzá

oktatás kultúra gondolat kennedy űrprogram fókuszpont Neil deGrasse Tyson