Hétfőn reggel, magyar idő szerint 7 óra 31 perckor landol a tervek szerint a Mars Science Laboratory küldetés Curiosity (Kíváncsiság) nevű roverje a vörös bolygó felszínén, hogy ismét egy újabb ember alkotta gépezet tapossa a Mars felszínét. A projektre aggatható legvisszafogottabb jelző talán az ambiciózus, de indokolatlan ennyire óvatosan fogalmazni: a tervezett leszállási manőver lélegzetelállító, döbbenetes! Még akkor is elismerést érdemelne, ha történetesen a Mojave sivatagban kerülne sor rá, nem pedig a Naprendszer egy nem is olyan távoli zugában. Tovább után bevezető az év legnagyobb űrkutatással kapcsolatos eseményéhez és egy ragyogó animáció a leszállásról.

A misszió elsődleges célja, hogy közelebb juttasson minket az emberiséget időtlen idők óta foglalkoztató kérdés megválaszolásához: lehetett-e/volt-e élet egykoron a Marson? Természetesen arról már letettünk, hogy a gyanútlanul kóborló 6 kerekű egyszer csak egy autósztrádán begördüljön egy helyi településre (ahogy az majdnem megtörténik az alábbi szellemes nyomtató reklámon), és ásókkal sem látták el csontvázak keresése céljából.

Az űrszonda skálán mérve hatalmas, 899 kg-t nyomó Curiosity rover a történelem legösszetettebb, legfejlettebb Marsra küldött berendezéseivel egykori mikrobák nyomait fogja kutatni a felszínen. Sőt, nem is igazán a mikrobákat, sokkal inkább azok kialakulásának lehetőségére utaló jeleket. A fő kérdés: a bolygó légkörének, éghajlatának történelmét őrző talajban és kőzetekben találhatunk-e bármilyen arra utaló jelet, hogy a körülmények megfelelők voltak az idők hajnalán kezdetleges létformák megtelepedésére. Ennek érdekében a bonyolult (és korábbiakhoz képest igen masszív) eszközök kőzet és talajmintákat fognak venni és elemezni a beépített minilabor segítségével az élet alapvető építőelemei után kutatva, ezzel párhuzamosan pedig a kőzetek által őrzött nyomokból következtethetünk a múltbéli környezet milyenségére is.

Miként a geológusok a Földön, úgy gépesített kollégájuk az űrben sem véletlenszerűen bandukol ki a rideg kőtengerekre érdekességek után kutatva. A leszállási zóna roppant körültekintően lett kiválasztva, figyelembe véve a korábbi kutatási eredményeket. A berendezés a Gale Crater-ben teszi majd kerekét a vörös porba. Ez a képződmény mintegy 3,5-3,8 milliárd évvel ezelőtt jött létre egy meteor becsapódás következményeként és számos korábbi megfigyelés arra enged következtetni, hogy a későbbi időkben ebben a méretes mélyedésben (a kráter átmérője 154 kilométer, a landolási zóna pedig az átlagos marsi felszín alatt 4400 méterrel található) jelen volt az életet adó víz. Amennyiben ez a feltételezés helytálló, akkor a Curiosity képletesen szólva egy „aranybányán” fog gördülni, hiszen mi lehetne gazdagabb ásványi anyagokban és érdekes geológiai képződményekben, mint egy üledéktakaró.

A cél teljesítése érdekében a szondának egy 20x7 km-s leszállási területet kell eltalálnia egy mélyedésben, ami önmagában is figyelemreméltó teljesítmény (és példa nélkül álló precizitást igénylő manőver), de ezt külön nehezíti a körülmények által megkívánt forradalmian új alkalmazott módszer. A Mars Sojourner, a Spirit és az Opportunity  Curiosity-hez képest parányi robotjai nem önmagukban landoltak, hanem egy komplett leszállóegységről gördültek le annak biztos talajfogása után (a biztos talajfogást jónéhány pattogás és némi gurulás előzte meg egy látszólag elég durva „manőver” keretében).

A Curiosity esetében ez az út nem járható a méretek miatt. A felszínt hatalmas sebességgel megközelítő egység nem tud a földinél lényegesen ritkább és vékonyabb légkörben könnyen lelassulni, ehhez a történelem legnagyobb szuperszonikus ejtőernyőjét viszi magával. Miután ez az ernyő kinyílik, a hőpajzs leválik, hogy megnyissa az utat a rover előtt. Itt kezdődik az igazi kaland: a leszállóegységből egyszerűen kidobják a modult, amely begyújtja hajtóműveit, és elkezd a kráter felé navigálni. Nem passzív manőverről van tehát szó, hanem egy nagyon is aktív repülésről. A hajtóművekkel azonban nem lehet leszállni, mert az úgy felkavarná a port, hogy a rovernek szeme-szája eltömődne, akár végzetes sérüléseket is szenvedhetne. Ezt elkerülendő, 20 méterrel a felszín fölött egy katonai helikopterre emlékeztető módon a repülő egység kábeleken elkezdi leengedni a közben kicsomagolódó járművet. Amint a rover leér, a kötelek elengednek, és az égi daru kilő, hogy valahol a távolban végső nyugalomra leljen (videó alább). Ne felejtsük el, hogy a nagy távolság miatt nincs lehetőség eközben távirányításra, minden az előzetesen betáplált programnak megfelelően kerül majd végrehajtásra.

Miután a gépezet kipiheni majd a leszállás izgalmait, megkezdheti remélhetőleg korszakalkotó felfedezőútját. Ehhez az előző posztban megismert RTG modulok szolgáltatják az energiát, melyek legalább 1 marsi évig (687 földi nap) lehetővé teszik a vizsgálódást. A méretek lehetővé teszik a komolyabb akadályok leküzdését is. Míg a Sojourner robotja egy automata porszívóhoz hasonlóan fennakadhatott minden kisebb kövecskén, addig ez a jármű akár 75 cm-s sziklákat is „átléphet”. Maximális sebessége 90 méter óránként, de átlagosan 30-al fog mozogni, ezzel kénytelen bejárni a soha nem látott, nagyjából 20 km nagyságú neki rendeltetett távot.

A leszállásra hétfő reggel 7:31-kor kerül sor, a NASA TV élő közvetítés ad már 5:30-tól kezdődően, mely az ezen az oldalon található linkeken elérhető. Sikeres manőver esetén természetesen a továbbiakban is figyelemmel kísérjük eme hatalmas gépezet életútját.