2012. okt 31.

27. 100 éve született Szentágothai János, a magyar Leonardo

írta: Erika_
27. 100 éve született Szentágothai János, a magyar Leonardo

Élete és munkássága rendhagyó példája annak, hogy "Lehet valaki próféta a saját hazájában", írja Czeizel Endre Tudósok - gének - tanulságok című könyvében. Ugyanitt fogalmazza meg:

"Szentágothai János tetszetős ellenpéldája a modern természettudósokra jellemzőnek mondott szakbarbárságnak. Ő szűkebb szakmáját, az anatómiát is a kultúrtörténet részeként tanította, de a művészetek, a filozófia és az élet szinte minden területe, még a politika iránt is érdeklődött, sőt nemegyszer aktívan is művelte ezeket."

4_139a.jpgSzentágothai János alapvetően az agykutatásban elért eredményei miatt vált világhírűvé. Saját bevallása szerint talán kivételes fantáziája tette őt sikeressé. Fantáziája segítette abban, hogy a mikroszkóp alatt látottakat és az élet alapvető mechanizmusait egy egységes rendszerben lássa. Az anatómiai megfigyeléseit nem csak saját rajzaival rögzítette, hanem a látottakat rögtön funkcionalitásukkal együtt tárgyalta. Elhivatottsága nem csak a laboratóriumra korlátozódott, egyetemi oktatóként arra törekedett, hogy tanítványai szintén ne csak megtanulják a könyvekben leírtakat, hanem azon el is gondolkodjanak. (Életéről további részletek itt olvashatóak.)

A Kossuth rádióban készítettek róla egy figyelemreméltó műsort eredeti felvételekkel (két részletben alább meghallgatható az anyag), melyek mellett diákjai is megszólalnak. Az idézett részletek alapján az orvosit végzettek talán még mindig nem gondolnak úgy tanulmányaikra, mint szórakoztató évekre, azonban az olyanokat, akik nem vizsgáztak anatómiából, egyértelműen meggyőzi, hogy funkcionális anatómiát tanulni felettébb érdekes és mulatságos.

/Sajnos az MR1 hangtára kihívásokkal küszködik, azaz időszakosan nem működik, így technikai probléma esetére ajánljuk a kicsit lentebb elhelyezett videó anyagot is./ 

Szólj hozzá

fókuszpont Szentágothai János