2013. júl 07.

Egy teljes kör a Nap körül

írta: _Maverick
Egy teljes kör a Nap körül

cupcake-birthday-cake.jpgTöbb, mint 1 év telt el azóta, hogy a Voyager Blog gondolata szárba szökkent egy napsütötte madisoni délutánon, miután volt szerencsénk élőben végighallgatni Neil deGrasse Tyson „A tudomány mint a kultúra része” tematika köré épülő beszédét a Mendota-tó partján. A kezdeti lelkesedés még érlelődött, formálódott egy darabig, miként a blog html-kódja és a Facebook oldal design-ja is, mígnem végül éppen 1 évvel ezelőtt megjelent az első bejegyzés ezeken a hasábokon. Egy gyermek életében az 1 év nem nagy idő, de egy online oldal esetében már szinte a nagykorúvá válás mérföldköveként is értelmezhetjük, így ebből az alkalomból itt az ideje egy rövid számvetést készíteni.

Összességében kimondhatjuk: a kezdetben kitűzött célok felé ugyan nem vezet a Dorothy számára irányt mutató „Sárgaköves Úthoz” hasonló kijelölt pálya, de „toronyiránt” sikerült az előzetes elvárásainknak megfelelő méretű és minőségű lépéseket tenni, és a magunk szerény eszközeivel hozzájárulni legalább egy – egyre bővülő – maroknyi ember ismereteinek, érdeklődési körének tágításához. Ebben nagy segítségünkre volt a frissen induló Index2, melynek új hullámát nagyon jó fázisban kaptuk el: a szerkesztőknek hála saját magunk számára is meglepő gyakorisággal találkozhattunk írásainkkal a gyűjtőoldalon, melyért ez úton is szeretnénk köszönetet mondani. Nem egy cikk ért el többezres olvasótárbort. Sokak szeme megakadt a 20. század örök kérdésén: Coca-Cola vagy Pepsi? Még ennél is többen voltak azonban kíváncsiak arra, hogy miként működik a napelem, a technika, amely meggyőződésünk szerint döntő mértékben fogja befolyásolni bolygónk és társadalmunk jövőjét. Nem hiányoztak persze a legolvasottabb bejegyzések közül az olyan sci-fik peremvidékét súroló ötleteket taglaló bejegyzések sem, mint például a vírusokkal építtetett akkumulátort bemutató videó. Külön örömünkre szolgált, hogy az általunk kiemelten kezelt, az agyunkban lejátszódó mechanizmusokat taglaló néha nem is olyan rövid eszmefuttatások is megtalálták a rájuk hangolt neuronokat. Az iSzindróma című cikk kis túlzással élve belépett a közösségi oldalak megosztáshullámaiban tévelygő, ott örök életre „kárhoztatott” virtuális dokumentumok csarnokába, amelynek köszönhetően a mai napig vonz újabb és újabb olvasókat, felhívva a figyelmet az elektronikus eszközeinkhez fűződő viszonyunk tudatos kontrollálásának fontosságára.

Nem csak az utóbbi téma feldolgozása járult hozzá saját épülésünkhöz. Amióta a blog igazán felpörgött, és az életünk részévé vált, azóta addig sem éppen beszűkült érdeklődési körünk még tovább tágult. Az internet szinte befogadhatatlan mennyiségű információt tár elénk, melyből sokszor nem könnyű szelektálni. Egyre-másra bukkantunk a jobbnál-jobb forrásokra, a tartalmasabbnál tartalmasabb oldalakra – melyek linkjeivel igazán illendő lenne már frissítenünk a jobb hasábban megtalálható gyűjteményt –, és igyekszünk ezek legjavát veletek is megosztani (példának okáért az interaktív periódusos rendszert). Gyakorlatilag főállásban lehetne űzni kizárólag ennek a blognak a szerkesztését, sokszor tényleg komoly kihívás a bőség zavarával megküzdeni, és egy-egy témát kiválasztani, majd tartalmasan de érthetően bemutatni. Egy Google dokumentumot kellett rendszeresíteni a tematikusan szétválogatott „még elolvasandó”, illetve „feltétlen megírandó” témák/linkek számára, melyek kígyózó sora végén bandukolva szinte már teljesen lemondtunk arról, hogy valaha is a végére érjünk... A küzdelmet mindenesetre nem adjuk fel, sőt: rengeteg új ötletünk van mindjárt a közeljövővel kapcsolatban!

Jó lenne egyfajta közösséget kiépíteni, vagyis több véleményt, hozzászólást, kommunikációt látni a cikkek kapcsán. A blog végeredményben egy interaktív műfaj, és minden párbeszéd újabb és újabb érdekességeket tartogathat, a legrosszabb esetben fejleszti a résztvevők érveléstechnikáját. Ezen a téren van némi hiányérzetünk, noha privát visszajelzésekben eddig sem volt hiány.

Továbbra is előkelő helyen szerepel céljaink közt a magyar egyetemek, kutatóműhelyek tevékenységének bemutatása. Ez a legcélravezetőbb módon úgy történhetne, ha az érintettek maguk szakítanának időt saját témájuk rövid bemutatására. Ösztönző példaként szót ejtettünk egy szívműtéteknél használható segédeszközről, mely a BME Vegyészmérnöki Karáról került ki. Jó lenne még több ilyet olvasni, ezért továbbra is bátorítanánk minden érintett professzort, doktoranduszt, önálló labort végző diákot, főállású kutatót: szánjon rá egy órát, és lepje meg a nagyközönséget saját munkájának bemutatásával... Ki tudja, talán éppen ennek lesz köszönhető, hogy egy ifjú nebulóban fellángol az érdeklődés parazsa! Várunk tehát minden vendégírást, illetve konstruktív közreműködést, észrevételt az oldal jobbá tétele érdekében.

Részben ezt elősegítendő érlelődik bennünk egy gondolat, melynek megvalósításához szükségünk lenne az Index stábjára, és egyben a miénkhez hasonló blogok együttműködésére is. Úgy is mondhatjuk: az első tapogatózó év nem csak a blog végleges szerkezetét és fő célkitűzéseit hozta meg (továbbá a Facebook oldallal tartott kényes egyensúlyt), de megteremtette az alapot a továbblépéshez, hiszen evés közben jön meg az étvágy! Egy olyan elképzelést pedzegetünk itt, mely megvalósulása esetén talán új lökést – de mindenképpen új színt - adhatna a tudomány és technika magyar online médiában való megjelenésének. A részletek hamarosan érkeznek majd, de lehetőségeink korlátozott mivoltából fakadóan csak az ötlet felvetése és kifejtése áll módunkban, majd bízunk benne, hogy azt felkapja az információs óceán egy megfelelő hulláma.

Vannak dolgok viszont, amelyeket nagyon is hatalmunkban áll befolyásolni: ilyen a blogra felkerülő tartalom. Szeretnénk kicsit több teret adni – pontosabban egyáltalán megjelentetni – saját audio/video anyagoknak. A cél kettős: egyrészt saját kommunikációs képességünk gyakorlás útján történő javítása – mely sokak meggyőződése ellenére igen fontos a tudományos életben -, másrészt a tartalom színesítése. Bizonyos dolgok nagyszerűen elmagyarázhatóak néhány szemléltető ábra segítségével mindössze 5 perc ráfordítása árán, míg egy néhány oldalas bejegyzés megírása akár órákat is igénybe vehet.

Ötletekben tehát nincs hiány, lelkesen és némiképp időzavarral küzdve vágunk neki a blog következő évének, mely remélhetőleg még az elsőt is túlszárnyalja. Ne feledjétek: 1 év után a Voyager 1 szonda még éppen csak a Marson túl található kisbolygók övezetét szelte, hol volt akkor még a Naprendszer peremvidékétől...  

Szólj hozzá

szolgálati közlemény