2014. dec 19.

Központosított kutatás

írta: _Maverick
Központosított kutatás

otka.jpgNémetországban vagyok doktorandusz, tanszékünk égési folyamatok vizsgálatával foglalkozik. Olyan intézményekkel állunk kapcsolatban, mint a sugárhajtóműveket és gázturbinákat gyártó Rolls-Royce, vagy a Német Űrkutatási Hivatal (DLR). A projektek szerteágazóak: vannak elméleti, számítógépes modellezések fejlesztésével kapcsolatos feladatok, de emellett az állomány fele a világon egyedülálló színvonalú méréseket is folytat, melyeknek adatai aztán felhasználhatóak a modellek tesztelésére és pontosítására...

...

Tovább Szólj hozzá

OTKA

comments powered by Disqus
2014. dec 12.

Pénteki kvarkok - 2014, 50. hét: Járványok, attoszekundum, energia és mesterséges bőr

írta: _Maverick
Pénteki kvarkok - 2014, 50. hét: Járványok, attoszekundum, energia és mesterséges bőr

baryon-vs-QGP.jpgMi tagadás, több volt ebben a hétben, de előre nem látott körülmények miatt több hosszabb poszt is beragadt a rajtnál, és nem tudott kitörni az egyre vaskosabb jegyzetfüzetből. Némi kárpótlást nyújthat, hogy a pénteki szemezgetés most sem marad el, ráadásul igazán érdekes hírekre bukkantunk az elmúlt napokban!

...

Tovább Szólj hozzá

energia orvostudomány napelem lézer malária ebola kvarkok

comments powered by Disqus
2014. dec 09.

Podcast az agyunkról: All in The Mind

írta: _Maverick
Podcast az agyunkról: All in The Mind

Az elmúlt időszakban túlsúlyba kerültek az űrkutatással kapcsolatos hírek egyrészt személyes lelkesedésünknek, másrészt egyszerűen az aktuális események bekövetkeztének hála. Ezt ellensúlyozandó ma másik kedvenc témánk felé fordulunk: az agykutatásról lesz szó.

A blog újjáélesztése kapcsán született cikkben már említettük, hogy a jövőben néhányszor angol nyelvű anyagokat is megosztunk majd, mert nem áll módunkban sajnos mindent magyarra fordítani. Különösen igaz ez a hanganyagokra az értelemszerű technikai nehézségeknél fogva. Saját tapasztalatból tudjuk azonban, hogy számos olyan óra adódik az életben, mikor az embernek módjában áll meghallgatnia egy érdekes beszélgetést, de nem tud elolvasni egy cikket. Esetemben ez a ...

Tovább Szólj hozzá

podcast agykutatás mach1

comments powered by Disqus
2014. dec 08.

Az alternatív valóságok kora...

írta: _Maverick
Az alternatív valóságok kora...

Ma reggel elkezdtem olvasni a híreket, és megint elhatalmasodott rajtam egy érzés... Egy érzés, azzal kapcsolatban, hogy egyre nehezebb tájékozódni. Hogy egyre nehezebb kihámozni az előre csomagolt, készen kapott véleményekből az információt. Hogy egyre nehezebb eldönteni: mi valóság és mi ferdítés. Ráadásul a hangvétel miatt sokszor az adott dolgokat sokkal rosszabbnak is érzékeljük, mint amilyenek azok valójában... Erről szól a testvéroldalon ez a hosszabb írás, mely szociológiai érdekességeket és két remek előadás videót is tartalmaz! Tovább... 

Tovább Szólj hozzá

média New Deal

comments powered by Disqus
2014. dec 05.

Pénteki kvarkok - 2014, 49. hét

írta: _Maverick
Pénteki kvarkok - 2014, 49. hét

baryon-vs-QGP.jpgIsmét eltelt egy hét, és mivel sikerült optimalizálni az ezen szemezgető cikk megírására fordítandó időt, így ismét érkeznek a „Pénteki kvarkok”! Ezen a héten többek közt szó lesz egy űrhajó ki nem lövéséről, debütál a hét száma rovat, és a Forma-1 rajongók valamivel közelebb juthatnak azon kínzó kérdés megválaszolásához, hogy ki lenne a legjobb, ha mindenkinek egyforma autója lenne... Tovább után részletek!

...

Tovább Szólj hozzá

statisztika űrkutatás orvostudomány ebola kvarkok Forma-1

comments powered by Disqus
2014. dec 03.

Orion - A vadászat elkezdődik...

írta: _Maverick
Orion - A vadászat elkezdődik...

Az elmúlt hetekben nem panaszkodhatnak az űrkutatás szerelmesei: egymást érik a történelmi jelentőségű események. A sor tovább bővül – ha az időjárás és az egyéb körülmények is úgy akarják – holnap magyar idő szerint 13.05-kor , amikor egy Delta-4 Heavy hordozórakéta első ízben emeli majd az űrbe az új Orion űrhajót.


orion-deltaiv.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

fókuszpont Orion Delta IV

comments powered by Disqus
2014. nov 28.

Pénteki kvarkok - 2014, 48. hét

írta: _Maverick
Pénteki kvarkok - 2014, 48. hét

I baryon-vs-QGP.jpgtt az ideje, hogy felélesszük a „ Pénteki Kvarkok ” rovatot is, benne a héten történt eseményekből és az elmúlt napokban megjelent érdekes cikkekből való szemezgetéssel. Tovább után jöjjenek hát a 48. hét kvarkjai, vagyis kicsi, színes információmorzsái.

...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás orvostudomány kvarkok 3D nyomtatás SpaceX

comments powered by Disqus
2014. nov 17.

Interstellar: a másik dimenzió

írta: _Maverick
Interstellar: a másik dimenzió

jJPlktY.jpgAz idei év egyik legnagyobb mozisikere és legtöbbet emlegetett mozgóképes alkotása vitathatatlanul az Interstellar. Sokan megírták már véleményüket – legyen az akár pozitív, akár negatív - a majd 3 órás eposszal kapcsolatban, és ezen az oldalon nem is szoktunk ilyesmivel foglalatoskodni, de a film témája miatt most mégis kivételt tennénk. Legfőképpen azért, mert a kritikák szinte kivétel nélkül a film második, világűrben játszódó felére fókuszálnak, holott meggyőződésünk szerint az alkotásnak van egy másik, nem is olyan rejtett dimenziója, és itt most nem az eseményhorizonton túlira kell gondolni.

...

Tovább Szólj hozzá

film Interstellar

comments powered by Disqus
2014. nov 11.

Landolás egy üstökösön

írta: _Maverick
Landolás egy üstökösön

Philae_touchdown_node_full_image_21.jpgTörténelmi nap virrad ránk holnap: a Rosetta űrszonda Philae névre hallgató leszállóegysége délután megkísérli a leszállást a Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínére. Ez lesz az első olyan alkalom, amikor egy ember által alkotott eszköz megpróbálkozik egy bolygóktól és holdaktól különböző égitesten a landolással.

Külön szívmelengető, hogy a rendkívüli küldetés az Európai Űrkutatási Hivatal munkáját dicséri , a leszállóegység központi vezérlő és adatgyűjtő számítógépét pedig a magyar Wigner Fizikai Kutatóközpont és az SGF Kft. alkalmazottai fejlesztették .

...

Tovább Szólj hozzá

űrkutatás kvarkok ESA űrmissziók Rosetta Philae

comments powered by Disqus
2014. nov 10.

Restart: hibernálás után kilövés!

írta: _Maverick
Restart: hibernálás után kilövés!

„Elizabeth Noelle-Neumann még jóval a social media, sőt jóval az internet elterjedése előtt, a hetvenes évek közepén állt elő a csöndspirál ( spiral of silence ) elmélettel, ami kimondja: az ember nem szívesen osztja meg véleményét barátaival, ismerőseivel vagy rokonaival, ha azt a többiek nem osztják. Magyarul ha úgy érzed, hogy kisebbségben vagy, inkább kussolsz.

És hogy mi ebben a spirál? Noelle-Neumann szerint az, hogy az ellenvélemények hallatán az ember egyre inkább elbizonytalanodik saját igazában, és egyre többet hallgat, míg a többiek egyre intenzívebben hangoztatják saját véleményüket, egészen addig, amíg az övék lesz az egyeduralkodó vélemény.”

A fenti idézet egy a 444-en szeptember közepén megjelent ...

Tovább Szólj hozzá

comments powered by Disqus
2014. jún 13.

Egy kihagyott ziccer margójára...

írta: _Maverick
Egy kihagyott ziccer margójára...

Miguel Nicolelis és csapata megcsinálta! A tegnapi világbajnoki megnyitó keretén belül egy deréktól lefelé megbénult ember indította útjára a labdát egy a gondolatai által vezérelt exoskeleton segítségével. A csak történelmi léptékben értelmezhető demonstráció sikeres volt, és élőben lehetett látni a nagy pillanatot. Az arcok és reakciók jól mutatták, hogy mekkora dologról is van szó...

 

ezgif-save(1).gif

...

Tovább Szólj hozzá

média fókuszpont

comments powered by Disqus
2014. ápr 16.

Láthatatlan tengeri óriások

írta: _Maverick
Láthatatlan tengeri óriások

Malcolm_McLean_at_railing,_Port_Newark,_1957_(7312751706).jpgHa nagy feltalálókról, vállalkozókról, világot formáló „látnokokról” beszélgetünk a Szilícium-völgy bűvöletében élő korunkban, akkor annak az esélye, hogy felbukkan Malcom McLean neve, szinte a nullával egyenlő. Pedig a nevezett úriember 1957 október 4-én megváltoztatta a világot. Szinte szimbolikusnak is tekinthetjük a dátumot: ezen a napon bocsátották fel ugyanis az űrkorszak kezdetét jelentő Szputnyikot, így McLean vállalkozása már születése pillanatában a látványosabb események árnyékában húzódhatott csak meg. Tulajdonképpen nem csinált semmi érdekeset... csupán csak árukat szállított. Mindezt azonban úgy tette, ahogy előtte még soha senki, ám ahogy azóta mindig mindenki!

...

Tovább Szólj hozzá

közlekedés hajózás természetvédelem szállítás 24fps

comments powered by Disqus
2014. ápr 01.

Gravitációs hullámok, Déli-sark és szupravezetés

írta: _Maverick
Gravitációs hullámok, Déli-sark és szupravezetés

bicep_3.jpg

Az elmúlt héten gyakorlatilag minden valamire való hírportál beszámolt a gravitációs hullámokkal kapcsolatos nagy jelentőségű eredményekről. A téma nehézsége és komplexitása miatt a magyarázatok hol jobban, hol kevésbé leegyszerűsítésre kerültek, hogy felülről átlépjék a közérthetőség küszöbét. Szándékunkban állt egy saját bejegyzés elkészítése a témában, mely kicsit túlmutat a mainstream médiában megjelenteken és belemegy némely megértéshez szükséges fogalom részletesebb magyarázatába is, de végül erre nem volt szükség.

...

Tovább Szólj hozzá

kozmológia gravitációs hullámok kvarkok

comments powered by Disqus
2014. már 28.

84. Rosetta: egy üstökös nyomában

írta: _Maverick
84. Rosetta: egy üstökös nyomában


Rosetta.jpgAz európai űrkutatás szempontjából jelentős nap a mai. A DLR /Német Légügyi és Űrkutatási Hivatal/ kölni központjában ma délután 2 és 4 óra közt – az eseményt német nyelven élőben lehet majd követni a DLR honlapján - felébresztik hibernációjából a Philae leszállóegységet az Európai Űrkutatási Hivatal már-már hihetetlen küldetésen lévő, egészen egyedi Rosetta űrszondáján . Tovább után arról, hogy mi is teszi különlegessé ezt a küldetést, illetve milyen magyar vonatkozásai vannak.
 

...

Tovább Szólj hozzá

fókuszpont űrmissziók Rosetta

comments powered by Disqus
2014. már 25.

Egy maréknyi lítiumért

írta: _Maverick
Egy maréknyi lítiumért

elon-musk-speaks-battery-prices-628.jpgA modern technika szempontjából nélkülözhetetlen ritkaföldfémek fontosságáról és a gazdaságban betöltött szerepükről már korábban megemlékeztünk . Ma az Elon Musk vezette Tesla Motors gigantikus beruházása kapcsán a lítium kerül terítékre, mely ugyan bőséggel áll rendelkezésre bolygónkon, de a gazdasági folyamatok működése miatt mégis igencsak előre kell gondolkodnia az azt nagy mennyiségben használó cégeknek.

...

Tovább Szólj hozzá

energia akkumulátor nyersanyagok kvarkok Tesla Elon Musk

comments powered by Disqus
2014. már 21.

Amikor a robotok nyitnak ablakot a világra

írta: _Maverick
Amikor a robotok nyitnak ablakot a világra

„Don’t know what you got till it’s gone…”

- Cinderella

Phantom-2-Vision-Quadcopter-3.jpgBekapcsoljuk a telefont, és élőben láthatjuk, amint a világtörténelem kibontakozik a szemünk előtt mikor Putyin szóra emelkedik a Kremlben; néhány gombnyomás, és már beszélhetünk is a bolygó túloldalán tanulmányokat folytató gyermekünkkel… ingyen; lemaradtunk a tegnapi meccsről, de nem kell hozzá videó sem, hogy online mégis megnézhessük azt másnap; ha rááldozunk egy kis pénzt, máris madártávlatból készíthetünk felvételeket saját quadrotorunk segítségével; egy jeladóval a kezünkben virtuálisan golfozhatunk nappalinkban; chatelünk, hangüzeneteket küldünk, letöltünk, megosztunk, nevetünk, játszunk, ajánlunk, olvasunk, hallgatunk, nézünk… A világ ...

Tovább Szólj hozzá

orvostudomány robottechnika TED 24fps

comments powered by Disqus
2013. dec 18.

A jövő kezdete - 1. rész: A legfontosabb tényezők

írta: _Maverick
A jövő kezdete - 1. rész: A legfontosabb tényezők

download.jpgRégóta gondolkodtunk ezen – elég csak azt nézni, hogy mióta ott díszeleg az üres ’Mach1’ pont a menüsávban, vagy mióta létezik a Youtube csatorna -, de most eljött a pillanat: teszünk egy tétova lépést az írott világon kívülre, és meglovagoljuk nem csak a világháló, de a hang hullámait is. Elkészült az első saját „podcast”… A téma régóta megvan, és ki fog tartani hosszú időig, egyszerűen csak nem vettük eddig a bátorságot és a technikai kérdések áthidalásához szükséges fáradságot. Először a jövő évet akartuk ezzel köszönteni, de aztán úgy döntöttünk, hogy már az Ünnepekre átnyújtjuk az újdonságot. Az olvasótábor örömteli bővülése is ösztönzőleg hatott. Ez az év túlszárnyalta a bloggal kapcsolatos ...

Tovább Szólj hozzá

podcast mach1 A jövő kezdete

comments powered by Disqus
2013. dec 10.

Számítógéppel tervezett molekulával a HIV ellen

írta: _Maverick
Számítógéppel tervezett molekulával a HIV ellen

HIV.jpg
Dr. José Gallego, a Catholic University of Valencia „San Vicente Mártir” kutatójának vezetésével egy forradalmian új eljárást dolgoztak ki, mely új frontokat nyithat a HIV vírus elleni küzdelemben.

A csoport előbb számítógépen megtervezte (!), majd létre is hozta azt a megfelelő molekulát, mely képes egy előre meghatározott helyen hozzákapcsolódni a HIV vírus genetikai állományát hordozó RNS molekulához. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy az új vegyület éppen azokat a kapcsolódási pontokat foglalja el, melyek lehetővé tennék a Rev nevezetű fehérje megkapaszkodását, utóbbi pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy az örökítőanyag kijusson a megfertőzött sejtmagból, ezáltal képessé váljon további sejtek megfertőzésére. Ily módon a ...

Tovább Szólj hozzá

kvarkok HIV RNS

comments powered by Disqus
2013. dec 04.

82. Adatok, adatok mindenhol...

írta: _Maverick
82. Adatok, adatok mindenhol...

Az adat az új olaj!”

-Clive Humby-

bigdata_large.jpgA jelenkort sokan aposztrofálják az információs társdalom koraként. Úgy jött el ez az idő, hogy szinte észre sem vettük. Alig két évtizeddel ezelőtt a legfrissebb információforrás a teletext volt – már akinek a TV készüléke rendelkezett ezzel a funkcióval –, az esti híradóban pedig csupa újdonság hangzott el. Ehhez képest mára egy 5-6 órás hír már elavult, ha nem nézünk rá egy portálra ennyi időn keresztül, akkor van olyan bejegyzés, amiről egy az egyben lemaradunk. Információ áramlik felénk mindenhonnan és mindenhol: betűk, képek, hangok formájában; otthon, a buszon, a munkahelyen, a pénztárnál sorban állva. Az okos telefonok velünk tartanak mindenhova, laptop nélkül ...

Tovább Szólj hozzá

jövő fókuszpont Big Data

comments powered by Disqus
2013. dec 03.

Autizmus és légszennyezettség

írta: _Maverick
Autizmus és légszennyezettség

nih-autism-public.jpg

Az egyik széles körben elterjedt összeesküvés-elmélet szerint bizonyos védőoltások felelősek az autizmus terjedéséért. A legenda valahol egy hamisított tanulmányig nyúlik vissza, melyről most nem is ejtenénk több szót, hiszen a Critical Biomass oltásokkal foglalkozó sorozatában egy igen érdekfeszítő és alapos cikkben tárgyalják az esetet (kötelező olvasmány az oltásellenes mozgalommal szemben érvelők számára).

Amiatt, hogy a fenti nézet hétről-hétre makacsul visszaköszön különböző portálokon és üzenőfalakon tett bejegyzések formájában, fontosnak érezzük, hogy beszámoljunk a University of Southern California kutatóinak autizmussal kapcsolatos eredményéről, mely a kiváló NeuroscienceNews.com -on jelent meg.

...

Tovább Szólj hozzá

autizmus kvarkok

comments powered by Disqus
2013. nov 29.

81. Hogy történik a DNS szekvenálás?

írta: _Maverick
81. Hogy történik a DNS szekvenálás?

logo.jpgA mai cikkel egy hosszú gondolatmenetet indítunk útjára, mely egymáshoz látszólag nem kapcsolódó témákat felölelve (ezzel is alátámasztva a fő mondanivalót) halad majd heteken keresztül a végkifejlet felé. Szeretnénk egy kicsit jobban érzékeltetni azt, hogy a tudomány milyen kulcsfontosságú szerepet játszik a 21. században, hogy mennyire nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az emberiség választ tudjon adni az előtte tornyosuló példátlan kihívásokra, hogy mennyire összefügg egymással szinte minden modern világunkban. Látnunk kell azt is, hogy a jelenlegi társadalmi, politikai rendszerek az esetek döntő többségében bizonyos szempontból tévúton járnak a kritikus problémák felismerését illetően – vagy egyszerűen csak nem a lényegi ...

Tovább Szólj hozzá

genetika szekvenálás fókuszpont DNS

comments powered by Disqus
2013. nov 25.

Az érzelmi intelligencia szerepe az ösztönző vezetésben

írta: Erika_
Az érzelmi intelligencia szerepe az ösztönző vezetésben


stress-unhappy-face-400x400.jpgMielőtt belekezdenénk a mondanivalónkba, tisztáznunk kell, mit – illetve kiket – is értünk vezetők alatt. Vezető pozícióban nem csak azok vannak, akik valamilyen hierarchikus rendszerben vezető szerepet töltenek be, azaz a klasszikus értelemben vett főnökök. Vezetők azok is, akik például egy újítást (innovációt) jelentenek be, vezető szerepben van egy tanár az óráján, egy edző, vagy tágabb értelemben bárki, aki egy csoportban képes befolyásolni másokat, és ezáltal módjában áll jobb eredményekre ösztönözni. És ez fordítva is igaz: az igazi vezető nem a hatalmi viszonyoktól, hanem attól tűnik ki, hogy a befolyását megfelelően használja. Rövidebben mondva: nem a cím teszi az embert vezetővé.

...

Tovább Szólj hozzá

stressz neuron kvarkok Coursera

comments powered by Disqus
2013. nov 21.

15 éves a Nemzetközi Űrállomás

írta: _Maverick
15 éves a Nemzetközi Űrállomás

ISS_crew_ISS_2009.jpg15 éves volt egészen pontosan tegnap a Nemzetközi Űrállomás, melynek születését a Zarja modul 1998. november 20-ai felbocsátása jelentette. Az emberiség által valaha létrehozott legkomplexebb laboratórium gyorsan növekedve már kamaszként elérte kifejlett testméretét: hossza és szélessége nagyságrendileg megegyezik egy futballpályáéval, az összesen 84 kW energiát termelő napelemei 73 méter hosszúak, tömege 419 tonna, a nyomás alatt álló belső térfogat 916 köbméter, melynek közel egyharmada a lakható egység. Tovább után még néhány adat mellett sok videó és galériákra mutató link következik, hiszen eme fantasztikus berendezésről már szinte mindent elmondtak máshol, és különben is: leírni nem lehet azt, amit a felvételeken ...

Tovább Szólj hozzá

kvarkok Nemzetközi Űrállomás

comments powered by Disqus
2013. nov 18.

A sebészeti robotok evolúciója

írta: _Maverick
A sebészeti robotok evolúciója

News-Da-Vinci-Surgical-Robot-3.jpgA 21. század egyik legnagyobb horderejű változását a robottechnika elképesztő fejlődése jelenti. Elektromos eszközeink bizonyos területeken kiváltják az emberi munkaerőt, másokon hasznos munkatársakká avanzsálnak, amelyekkel meg kell tanulnunk együttműködni , egy nyelvet beszélni. A legérdekesebbek talán azok az esetek, amikor nem önálló entitásként állnak be mellénk - vagy éppen a helyünkre - ezek a berendezések, hanem saját érzékszerveinket felerősítve, rövid kardunkat szikénket megtoldva egy lépéssel. Éppen ez történik a sebészetben : a mára már rutinszerűen használt Da Vinci berendezés nem csak új lehetőségeket biztosít a műtétet végző orvos számára, de a pácienseket is megkíméli a méretes hegektől és vágásoktól. ...

Tovább Szólj hozzá

orvostudomány robottechnika TED 24fps

comments powered by Disqus
2013. nov 15.

Láthatóvá tenni a láthatatlant

írta: _Maverick
Láthatóvá tenni a láthatatlant

Christoph Malin filmje Dr. Don Pettit a Nemzetközi Űrállomáson készített felvételeiből nyújt át egy csokorra valót a fotós magyarázatával átkötve. Ha valakinek az életéből véletlenül kimaradt volna a kötelező „űrhajós szeretnék lenni” szakasz, akkor a lélegzetelállító képek alighanem azonnal pótolják ezt az érzést, akár csak ha 25 percre is...

The ISS Image Frontier - "Making the invisible visible" - extended 25 Minute Version from Christoph Malin on Vimeo .

Tovább Szólj hozzá

Nemzetközi Űrállomás 24fps

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása