2015. nov 04.

K - Na de mit adtak nekünk a rákkutatók?

írta: _Maverick
K - Na de mit adtak nekünk a rákkutatók?

trend0.jpgA WHO feldolgozott húsok fogyasztása és a vastagbélrák kockázata közti összefüggésről publikált riportja nagy port kavart, és egyúttal ráirányította a figyelmet a rákkutatásra – noha nem feltétlenül beszélhetünk pozitív értelemben erről a bizonyos figyelemről. A tanulmány számainak és kijelentéseinek valós jelentéséről már írtunk egy az átlagosnál nagyobb visszhangot kiváltó bejegyzést, de részben a poszt írása során fellelt adatok, részben pedig a visszajelzések eredményeként egy kommentárt kell fűznünk a korábbi kommentárunkhoz is.

A kiváltó ok és egyben a megvizsgálandó állítás: több helyen felvetődött a „szalonna-gate” kapcsán, hogy a rákkutatás egy eszelős nagy kudarc. Irgalmatlan összegek folytak el rá, mégsincs semmi eredménye. Valóban igaz lenne ez? Nézzük meg!

image022.jpgMielőtt rátérnénk a néhány vonatkozó adatra, ki kell jelentenünk, hogy mi, emberek, hagyományosan gyengék vagyunk a trendek és változások érzékelésében, főleg ha ezek nagyobb skálán következnek be, legyen szó akár térről, akár időről. Elég a bolygónk alakjára gondolni. Ha egy a témáról soha nem halló kisgyermeket megkérdeznénk, hogy milyen alakú a Föld, akkor aligha a geoid gömb lenne a válasz. Nem csoda, hiszen ha körbepillantunk, akkor első ránézésre nincs okunk azt feltételezni, hogy nem egy sík felületen állunk. Nem véletlenül tartott évezredekig az emberiség számára, hogy felismerje planétánk valós alakját.

Hasonlóan nehéz dolgunk van az időbeli változások megítélésekor, hiszen mindig a „jelenben” élünk, onnan szemléljük a tovatűnő eseményeket, és a jelenből nézve bizony a legtöbb dolog „sík”: hozzávetőlegesen minden ugyanolyan mint tegnap vagy tegnapelőtt volt, az egy évtizeddel ezelőtti állapotok pedig a feledés jótékony homályába vesznek. Ha észlelünk is valamilyen trendet, akkor azt a legjobb esetben is jó eséllyel lineáris módon közelítjük: ha valami 2 éve 10 egység volt, tavaly 15, idén pedig 20, akkor bizony jövőre 25-nek várjuk. Ez azonban sok esetben meglehetősen hamis kép, ugyanis az újabb eredmények igen gyakran a korábbi eredményekre építenek, ezáltal sok esetben a fejlődés egyre gyorsulóvá válik, exponenciális jelleget ölt. Klasszikus példa erre a számítógépek sebességének alakulása az évek során. Ahogy egyre gyorsabbá vállnak a processzorok, úgy egyre jobb gépeket használhatunk arra, hogy továbbfejlesszük őket, ezáltal a fejlődés maga is gyorsul a jobb eszközöknek köszönhetően. Nézzük az alábbi ábrát, melyet a mindig kiváló Wait but Why blogról vettünk kölcsön:

projections.png

A fekete görbe egy időben exponenciálisan felfutó fejlődést ábrázol (hogy konkrétan miről van szó, az a példa szempontjából teljesen másodlagos). A kékkel jelölt időpillanat a jelen. Ha a múltból lineáris közelítés útján jósoljuk meg a jövőt (piros görbe), akkor jócskán alábecsüljük a valós fejlődést. Valamivel jobb a helyzet, ha a jelenlegi trendeket helyesen érzékelve húzzuk be a narancssárga egyenest, de még ezzel is nagyot tévedünk az exponenciális valódi erejét illetően. Mi ennek a következménye – már persze azon túl, hogy mindig elégedetlenek vagyunk a jelennel, és soha nem értékeljük a múlt előrelépéseit? Képzeljük el, hogy éppen egy exponenciális felfutás, valamilyen robbanásszerű fejlődés előtt állunk:

edge1.png

Klassz lehet igaz? Micsoda érzés lehet egy ilyen pillanatban a lehetőségek horizontját fürkészni! Az a helyzet, hogy semmilyen...

edge.jpg

A jelenből és a múltból származó tapasztalatok birtokában egy unalmas lineárist látnánk csak magunk előtt, miközben ráadásul futóbolondként tekintene a széles közönség azokra, akik kétségbeesve próbálják meggyőzni őket a „függőleges” eljöveteléről.

Érdekes módon néha utólag visszatekintve is hajlamosak vagyunk eltorzítani a valóságot, és vízszintezni" a fejlődési görbét. A legjobb példa erre a születéskor várható élettartam alakulása a történelem során, avagy „a szomszéd Bözsi anyja is 89 évig élt, pedig nem adtak neki étkezési tanácsokat, nem járt spinningelni, meg meg is itta a magáét... Akkor meg mire van ez a nagy orvostudomány?”. Ugye ismerős? Ahogy Bödőcs mondta:

„Minden családban van egy mitikus dédpapa, aki nikotint legelt, pálinkában úszott, zsírt lélegzett...és mégis: a papa 94 éves volt, és még biciklizett!”

 

Igaz, hogy a papa összes barátja és volt kollégája 20 éve meghalt, de akik nincsenek köztünk, azok értelemszerűen nincsenek szem előtt, így érzékelésünk könnyedén hagyja ki őket az átlagból (hasonló mechanizmus keretében vagyunk hajlamosak megfeledkezni a társadalom bizonyos rétegeiről is, akikkel nem találkozunk saját mikrovilágunkban a mindennapok során). Pedig a WHO adatai szerint míg 2010-ben a születéskor várható élettartam az emberiség egészére nézve immár 67,2 év volt, addig 1950-ben ez mindössze 48, 1900-ban pedig 31 esztendő volt. Érdekesség, hogy ez utóbbi érték megegyezik a Római Birodalomban annak idején várható élettartammal...

És ezzel el is érkeztünk a rákkutatáshoz. A világ bonyolult, tele van komplex folyamatokkal, melyeket akaratlanul is leegyszerűsítünk: tudat alatt kijelölünk pár kapaszkodót, és ezekbe fogódzkodva vonunk le általános következtetéseket. Például ha a dédnagymama 20 éve rákban halt meg, a szomszéd sógora 5 éve rákban halt meg, most pedig egy kollégánkat veszítettük el a kór következtében, akkor adja magát a konklúzió: 20 éve nem történt semmi, a rákkutatók semmit nem tudnak felmutatni... Szögezzük le gyorsan, hogy hosszú még az út, és bőven van még mit tenni! Ezzel együtt nem is tévedhetnénk nagyobbat, amint azt az alábbi ábrákon láthatjuk!

tumblr_n9tnhbqzp01sq2igro1_1280.png

Az első grafikonon Anglia és Wales túlélési adatainak alakulása látható 1971 és 2007 között (az ábra a Cancer Research UK gondozásában jelent meg, a vonatkozó tanulmány itt található). A százalékok azt mutatják, hogy az adott időszakban rákkal diagnosztizált páciensek hány százaléka élt még 10 évvel a diagnózis felállítása után. Látható, hogy az eredmény nagyban függ a rák típusától. Míg a mellrák esetében 40 év alatt 39%-ról 78-ra sikerült feltornászni az értéket, addig a hasnyálmirigyrák kapcsán gyakorlatilag nem beszélhetünk változásról. Összességében elmondható – ahogy azt a kiemelt „All Cancers” görbe is jelzi –, hogy az összes rákos esetre vonatkoztatva a túlélési arány 23%-ról 45-re nőtt, azaz csaknem megduplázódott. Még nagyobb az előrelépés, ha a 14 évnél fiatalabb betegeket vizsgáljuk (az adatok itt egy német kimutatásból származnak, melynek címe a grafikonon is fellelhető).

direct_ueberlebensraten_english_wr_101208.jpg

Sok még a teendő, és látni kell azt is, hogy ezek az értékek nem szólnak arról, hogy milyen állapotban élték meg azt a 10 évet a páciensek, illetve hogy milyen egyéb szövődmények, esetleg visszaesések léptek fel. Ezzel együtt megállapíthatjuk, hogy az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, hiszen a gyógyulás felé vezető út első állomása a túlélés. Minden bizonnyal sokat kell még várnunk arra, hogy végképp leküzdjük a rákot – ha egyáltalán elérhető ez a cél –, de a fentiekből is látható, hogy a „De hát mi tettek egyáltalán a rákkutatók?” kérdés nagyjából a klasszikus „Na de mit adtak nekünk a rómaiak?”-kal egyenértékű...

---------------------------------------------------

Voyager Blog a Facebookon

(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)

 

Szólj hozzá

rák orvostudomány