Youtube és Carl Sagan
A rendszeres olvasók észrevehették az elmúlt uszkve két hétben, hogy a blog karaktergyára átmeneti recesszióba került, és a mondatfüzérek kicsit lassabban népesítik be a nagy virtuális papírt. Miközben a termelés akadozik a történelmi magasságokba hágó kereslet ellenére is – már látszik a fény az alagút végén, és minden bizonnyal előbb lábalunk ki a „válságból”, mint az Európai Unió gazdasága –, jó vezetőhöz méltó módon infrastrukturális beruházásokba kezdünk, melyek a talán nem is olyan távoli jövőben remélhetőleg busásan megtérülnek majd.
A blog eszközkészletét szeretnénk egy kicsit bővíteni oly módon, hogy az jól szolgálja az alap célkitűzéseket: a 21. század világát formáló fő tendenciák ...


A HVG támogatásával idén is megrendezésre kerül a Goldenblog névre hallgató „blog mustra”, amelynek keretén belül a jelenleg is aktív blogok 6 kategóriában mérkőzhetnek meg egymással. Mivel minden részvételi feltételt teljesítünk, így a mi még ifjúnak mondható hasábunkat is odaállítottuk a rajtvonalra, hiszen ez a felület is egy lehetőséget ad arra, hogy potenciális érdeklődők esetleg ráakadjanak erre a tartalomra. Semmiképpen sem szeretnénk elbújni... A Voyager Blog némiképp megtévesztő módon a hasonló jellegű oldalakkal egyetemben a „Biznisz” kategóriába nyert besorolást, ugyanis minden „szakértőinek” minősített oldalnak ezt a sorsot szánták a készítők. 
Kedves tudományos jellegű blogokat szerkesztő Bloggerek, tisztelt Index Szerkesztők, kedves Olvasók! 
Több, mint 1 év telt el azóta, hogy a Voyager Blog gondolata szárba szökkent egy napsütötte madisoni délutánon, miután volt szerencsénk élőben végighallgatni Neil deGrasse Tyson 
Amint azt láthatjátok, egy kicsit megint alakultunk. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján igyekeztünk az összegyűjtött mérési pontokhoz illeszteni a teóriát, vagyis oly módon átszabni az oldalt, hogy reményeink szerint az eddigieknél is érdemesebb legyen ide látogatni. Szem előtt tartottunk néhány titkon dédelgetett, magasztosabb célt is, amelyeknek az új struktúra könnyebben tehet majd eleget. Ezek a gondolatok azonban egyelőre csak agyunk rejtett zugaiban ütötték fel fejüket, és egyelőre a szürkeállomány többi része valamint a szárnyas idő általi bírálatra várnak, mielőtt publikálásra kerülhetnének. Lássuk mi történt! 
A gyakori – és figyelmes – klikkelők már láthatták, hogy egy nagyon picit ismét finomítottunk az oldal szerkezetén . A módosítás nem csak egybevág az 
