2014. már 25.

Egy maréknyi lítiumért

írta: _Maverick
Egy maréknyi lítiumért

elon-musk-speaks-battery-prices-628.jpgA modern technika szempontjából nélkülözhetetlen ritkaföldfémek fontosságáról és a gazdaságban betöltött szerepükről már korábban megemlékeztünk. Ma az Elon Musk vezette Tesla Motors gigantikus beruházása kapcsán a lítium kerül terítékre, mely ugyan bőséggel áll rendelkezésre bolygónkon, de a gazdasági folyamatok működése miatt mégis igencsak előre kell gondolkodnia az azt nagy mennyiségben használó cégeknek.

A Tesla Motors nem kisebb vállalkozásba fogott, mint a világ legnagyobb lítium-ion akkumulátor gyárának felhúzásába: a 2017-ben átadásra kerülő, szerényen csak Gigagyárként aposztrofált létesítmény évente akkora akkumulátor összteljesítményt onthat magából, mint amennyi 2013-ban legyártásra került az egész bolygón... Minderre azért van szükség, hogy a cég házon belül tudja megoldani az autói gyártásához szükséges akkumulátorok előállítását. A tervek szerint 2017-re évi félmillió járgány fog legördülni a futószalagokról, így nem kell aggódni amiatt, hogy esetleg kiaknázatlan marad a kapacitás.

battery.jpg

Az autók árát döntő mértékben befolyásolja, hogy mennyibe is kerül a költséges akkumulátorok beszerzése/előállítása. Az akkumulátorok árcédulájára kerülő összeg pedig igen erősen függ a szükséges nyersanyagok aktuális piaci értékétől. Utóbbiak korántsem kőbevésett értékek, hozzájuk képest a forint – svájci frank arány szinte egy természeti konstans benyomását keltheti. Mi az oka ennek?

Gondolhatnánk, hogy a ritkaság és a hiány, azonban bármennyire is logikusnak tűnik ez a feltételezés, valójában nem erről van szó. A jelenlegi technika elsősorban lítiumot és kobaltot igényel (a Tesla S járműveket nikkel-kobalt-alumínium telepek hajtják). A kobalt fő lelőhelye pedig a politikai stabilitást hírből sem ismerő Kongói Demokratikus Köztársaság. Hiába bőségesek a készletek, mivel az éppen aktuális politikai széljárás szinte tornádóként rángatja magával az értékes fém árfolyamát, ezzel jelentős gazdasági kockázatnak kitéve a felhasználókat. (Megérne egy külön bejegyzést annak taglalása, hogy a bőséges nyersanyagforrások miként betonozhatnak be diktatúrákat és milyen károsak lehetnek egy ország életére, de ehelyett mindenkinek ajánljuk a Diktátorok kézikönyve című lebilincselően érdekes és bevilágító elemzést.) A jelenlegi kutatások szerint szerencsére a kobaltot hosszú távon ki lehet küszöbölni a rendszerből például magnézium segítségével.

Nem ilyen jó a helyzet a lítium esetében, amely teljességgel nélkülözhetetlen korunk akkumulátorai számára. Lítiumot viszont számos helyről be lehet szerezni, és a megnövekedett igények miatt egyre-másra bukkannak újabb lelőhelyekre is: Chile a legnagyobb forrás nyomában Ausztráliával és Bolíviával, de a legújabb felfedezések szerint Wyoming is óriási kiaknázatlan készletekkel rendelkezik. (Utóbbi a Tesla szempontjából különösen értékessé válhat még.) Egészen odáig fajul a helyzet, hogy mára szinte túlkínálat van lítiumból.

tesla-gigafactory.jpg

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a lítium felhasználók biztosítva vannak a nyersanyagokkal kapcsolatos kockázatokkal szemben. Jelenleg a világ lítium készletének 35%-át akkumulátorok előállítására használják. Döntően a hordozható elektromos készülékek áramforrásaira kell gondolni, de egyre nagyobb részesedést harapnak ki az elektromos járművek akkumulátorai is. Becslések szerint a Tesla a Gigagyár teljes kapacitás mellett való működése esetén a jelenlegi lítium kínálat 17%-át fogja felszippantani, egyúttal megduplázza majd a világ akkumulátor gyártási kapacitását 2020-ra. Mindez azt jelenti a tabletek és okostelefonok folyamatban lévő térhódítása mellett, hogy a lítium készletek egyre nagyobb hányada landol majd akkumulátorokban, a verseny a bővülő kínálat mellett is tovább éleződik.

A Tesla elsődleges célja, hogy autóinak árát le tudja nyomni a jelenlegi érték közel felére, ezzel széles körben eladhatóvá téve a terméket. Ehhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan biztosítani tudja az akkumulátorok alacsony beszerzési árát, vagyis hogy egy olyan kapacitás álljon rendelkezésére, mellyel befolyásolni tudja a piacot. Ezzel együtt is törekedniük kell azonban a globális piactól való minél nagyobb függetlenségre, melynek egyik módszere lehet egy helyi lítium kitermelővel való közvetlen kapcsolat kiépítése. Valamivel kézenfekvőbb ennél a több évre elengedő tartalék készletek felhalmozása, mely tulajdonképpen nem más, mint a jelenlegi gyakorlat. Az S modellhez évekre elegendő mennyiségű akkumulátort vásároltak korábban a Panasonictól. A jelek és a folyamatban lévő beruházások azonban azt mutatják, hogy a közeljövőben egy ennél lényegesen komplexebb megközelítést alkalmaz majd a cég a szükséges nyersanyagok megfelelő áron való elérhetőségének biztosítása végett.

A Tesla jelenlegi lépése tehát egy hosszú távú stratégia része, mely ugyan komoly kockázatot rejt magában az elemzők szerint, de siker esetén nem csak az elektromos autók piacán kerülhet hatalmas fölénybe a vállalat, hanem egyszersmind a világ legnagyobb akkumulátor szolgáltatójává is válhat. Jól példázza ez a történet azt, hogy önmagában az innováció, a megfelelő anyagi háttér és szándék megléte sem feltétlenül elegendő a sikerhez: a technikai fejlődéshez bizony komoly gazdasági tervezésre és bolygónk véges erőforrásai valamint kusza politikai rendszerei közti szinte extrém sportolókat idéző egyensúlyozási képességre van szükség.  

Források

CNBC: Tesla's bet on winning the global lithium race

 

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél frissen értesülni az újakról, illetve szívesen olvasnád azokat az írásokat is, melyeket csak ajánlunk, de külön bejegyzéssé nem érnek (vagy nincs szükség kiegészítésükre), vagy a megnéznéd a tudomány világából származó képeket és a hozzájuk kapcsolódó minibejegyzéseket, akkor csatlakozz a blog Facebook oldalához a jobb hasábban megtalálható alkalmazás segítségével, vagy csak nézd meg azokat az ugyanott található linkekre kattintva (FB regisztráció nélkül is elérhetőek)! 

Ha pedig szívesen bemutatnád saját szakterületedet, kutatási témádat, vagy blogunk profiljába illő érdeklődési körödet, akkor írj a jobb oldalon megadott e-mail címre! Nagyon nagy örömmel adnánk helyt magyar egyetemeken tevékenykedő kutatócsoportok munkásságáról szóló beszámolóknak! 

Szólj hozzá

energia akkumulátor nyersanyagok kvarkok Tesla Elon Musk