Az idei év egyik legnagyobb mozisikere és legtöbbet emlegetett mozgóképes alkotása vitathatatlanul az Interstellar. Sokan megírták már véleményüket – legyen az akár pozitív, akár negatív - a majd 3 órás eposszal kapcsolatban, és ezen az oldalon nem is szoktunk ilyesmivel foglalatoskodni, de a film témája miatt most mégis kivételt tennénk. Legfőképpen azért, mert a kritikák szinte kivétel nélkül a film második, világűrben játszódó felére fókuszálnak, holott meggyőződésünk szerint az alkotásnak van egy másik, nem is olyan rejtett dimenziója, és itt most nem az eseményhorizonton túlira kell gondolni.

[A történet szempontjából és a trailer fényében csak kicsit spoileres a folytatás, de azért ajánlatosabb kihagyni, ha friss szemmel szeretnénk beülni a moziba.]

Lehetett olvasni arról, hogy a film készítése során Kip Thorne asztrofizikus segítségét is igénybe vették. Hogy a megjelenített fekete lyuk szimulációja tudományos publikációkban is megállja majd a helyét. Sok magyarázó cikk született az elméleti fizikai háttérről, az idő és a gravitáció kapcsolatáról, a féregjáratok mibenlétéről. A figyelem szinte teljes egészében ezekre a kérdésekre összpontosult, a nézők pedig a világűr bűvöletébe kerültek. Ha csak annyit ért el a stáb, hogy a világ heteken át a relativitáselméletről beszélt, akkor már megérte... és már többet tettek mint a futószalagon készülő „szuperhősök szuper képességekkel szétverik, de megmentik a világot” tucattermékek alkotói.

Nem mindenki volt persze egyformán elégedett... Volt, akinek a történet lezárása nem nyerte el a tetszését, mások a tudományos hibákat vették górcső alá. Utóbbi persze nem túl nehéz, de talán ezzel együtt felesleges tevékenység: mai ismereteink alapján egy csillagközi utazásról szóló történetet nehéz lenne úgy vászonra vinni, hogy az maradéktalanul megfeleljen az ismert fizikának. Az élmény, a varázslat és a cselekmény miatt le kell rázni bizonyos korlátokat, hogy teret adhassunk a fantáziának és az álmainknak. Ezeken a „hibákon” túllépve sem állíthatjuk azonban, hogy az Interstellar egy tökéletes alkotás lenne. Bevallom, magam is kicsit mást vártam, vegyes érzések kavarogtak bennem a stáblista tovatűnése alatt.

Az a tény viszont, hogy napok múltán is foglalkoztat a film azt mutatja, hogy az egész mégis működik! Működik, mégpedig nem is feltétlenül a világűrben játszódó második fele miatt. Nolan remekül ragadta meg az űrutazás emberiség életében betöltött szerepének lényegét már az utánozhatatlan hangulatú trailerrel.

Ezt a szerepet a film szerkezete nagyszerűen, szinte metaforikusan adja vissza: az ég felé mutat, és a messzi végtelen varázsával behívja a nézőket a moziba, hogy aztán az igazi, nagyon is valós üzenetet a film első felébe, a Földön játszódó jelenetekbe ágyazza. Ironikus, hogy a legtöbb kritika ezt a részt szinte feleslegesnek, túl hosszúnak, feszesebbre vághatónak titulálta, holott nélküle alig lenne több egy igen látványos blockbusternél az űrutazás puszta ábrázolása.

Az Interstellar legnagyobb erénye, és legsúlyosabb mondanivalója a hagyományokkal ellentétben reálisan ábrázolt apokaliptikus jövőkép megfestése. Nincs szó zombik eljöveteléről, atomháborúról, öntudatra ébredő Skynetről vagy mindent elpusztító idegen civilizációkról. Nem szabadulnak el laboratóriumi vírusok, és az emberek nem fejszékkel kergetik egymást az örök télben... Nincs semmi olyan, ami elidegenítené a nézőt a jövőképtől, és azt éreztetné vele: ez csak merő fikció. Nolan odáig merészkedik, hogy még egy elejtett mondatban azt is tudtunkra adja: nincsenek már hadseregek sem. Ez a szélsőségekig vitt kép jól mutatta, bizony nincs szükség erő alkalmazására ahhoz, hogy a Föld egy sokkal kevésbé élhető hellyé váljon.

Szárazság, porviharok, ételhiány és a létfenntartásért folytatott küzdelem jellemzi a szereplők mindennapjait. Hiába a modern technika, a drónokból kioperált rendszerek által önműködővé tett kombájn seregek, mindez nem segít akkor, ha a növények képtelenek már megélni... Európa közepén mindez túlzásnak tűnhet, pedig a világ jelentős részén ez nagyon is a valóság: Jemenben szomszéd falvak lövik egymást pusztán az egyetlen még nem teljesen kiszáradt kútért, Szíriában milliók mentek tönkre a polgárháború előtt a vidéket sújtó több éves aszály miatt, Texasban a marhatartásra épülő települések sorai néptelenednek el, mert a körülmények már nem megfelelőek az állattartásra...

A filmbéli jövőben a tudományos kutatásokra szánt pénzek elapadtak, hiszen az élelem megtermelése fontosabb holmi űrutazásnál. A NASA a föld alá kényszerült, mert a nép nem tűrné el, hogy ilyen „felesleges” dolgokra herdálja el az állam a nemzet vagyonát. A jó képességű embereknek inkább a farmokon a helye, sem mint egy íróasztal mögött, nem mérnökökre és „haszontalan kacatokra” van szüksége a világnak, utóbbi kategóriába olyan berendezéseket is beleértve, mint az életeket mentő MRI... Mai szemmel nézve ez a világkép talán nem is hat igazán idegennek. Elég a költségvetések alakítására gondolni, vagy számos tudományos cikk alatt megjelenő hozzászólásokat olvasni. Apropó hozzászólások és legendák: a film legnagyszerűbb jelenete igazi görbetükör a mai társadalom számára, mely oly szívesen kap fel összeesküvés elméleteket, legyen szó akár az oltásellenességről vagy a holdra szállás tagadásáról.

A jelenetben egy szülői értekezleten a tanár az egykori űrhajós apukát megrója amiatt, hogy lánya az Apollo programról szóló könyvet hozott az iskolába, holott már kiadták a javított kiadásokat, melyek azt tanítják: az egész egy zseniális trükk volt csupán, mellyel kivéreztették a Szovjetuniót...

Józan ésszel vizsgálva mindez abszurdnak és elképzelhetetlennek hathat talán. De amikor azt látjuk, hogy régen nem látott járványok ütik fel fejüket újra Los Angeles leggazdagabb körzeteiben a lódításoknak felülő szülők jóvoltából, illetve emberek halnak meg azért, mert „alternatív gyógymódokat” választanak a „gonosz, kapzsi” orvostudomány szolgálatai helyett, netalántán belepillantunk pár újabb tankönyvbe, akkor bizony a legkevésbé sem tűnik légből kapottnak mindez.

Az Interstellar egy gyönyörű mese, egy olyan optimizmussal átszőtt modern eposz, mely a nézőt jó érzésekkel engedi útjára a vetítésről. Miközben azonban a csillagok közé hív, idegen világokat fest le, és ámulatba ejt, súlyos problémákat vet fel, és egy olyan nagyon is realisztikus, ijesztő jövőképet tár elénk, amelynek megvalósításán sajnos gőzerővel dolgozunk... Az, hogy ez a nyilvánvaló üzenet sokak számára rejtve maradt, még jobban hangsúlyozza csak a helyet komolyságát. Ez teszi igazán fontossá minden hibájával együtt ezt a filmet.