Minden vállalat célja a lehető legnagyobb profitot termelni, ehhez pedig változó világunkban folyamatos fejlesztésekre van szükség. A fejlesztések irányvonalát több tényező is befolyásolja, mint például a vásárlói igények, a törvényi szabályozások, és mindemellett a gazdaságos gyártási feltételeknek is eleget kell tenni. Sokszor ezek egymásnak ellentmondó feltételeket jelentenek, így a jó optimum megtalálása a feladat, ami mellett még megéri az adott terméket gyártani. Például környezetvédelmi okokból a gépjárművek káros gázkibocsátásának határértékeit az utóbbi években drasztikusan csökkentették, és még tovább fogják törvényileg szabályozni. Ezeket az előírásokat az autógyáraknak követni kell. Továbbá a szén-dioxid kibocsátás csökkentése is kitűzött cél, s ez összefügg az autó fogyasztásával, ami pedig a kocsi légellenállásával. Régóta ismert a megoldás: a legkisebb légellenállása a cseppnek van, tehát cseppalakú autót kellene gyártani. Na de ki venné azt meg? Így kénytelenek a tervezők még eladható de már egyre inkább lekerekített formájú autókkal előjönni.

A vásárlói igények és a szabályozások mellett a gazdaságos előállítás kritériuma állítja igazán nagy kihívás elé a fejlesztőket. A kőolaj és földgáz, mint energiahordozók árának növekedését minden háztartás közvetlenül is láthatja, de közvetve minden vásárolt termékben benne van. Energia minden termék előállításához, tárolásához, szállításához szükséges. De ezek nyersanyagok is! A vegyipari vállalatok termékeinek nagy része kőolaj alapú szerves vegyület: műanyagok, gyógyszerek, oldószerek, festékek, lakkok, stb. Miközben 30-50 % hatásfokkal nyerünk energiát az elfüstölt fosszilis energiahordozókból, jócskán megcsapolva készleteinket, az alapvető nyersanyagárakat is jelentősen feltornásszuk.

Az energiaproblémán túl probléma az egyéb elemekhez való hozzáférés, a készletek apadása, illetve a még gazdaságosan kitermelhető készletek kiaknázása. Mihelyst egy adott elem ára annak költségesebb kitermelése miatt növekedik (a nyersanyagok árfolyama is külön börzén követhető), a fejlesztőknek reagálniuk kell, és olyan termékeket kell kitalálniuk, amelyben az adott anyagot mással helyettesíthetik a minőség romlása nélkül. Olyan elemek vesznek ma mindenkit körül a mindennapi használati tárgyakba rejtve, amelyekről legtöbben nem is tudnak, hogy léteznek. Manapság égető kérdés a ritkaföldfémek alkalmazása. A ritkaföldfémek a periódusos rendszer 57-71 és 89-103 rendszámú elemei, melyeket lantanoidáknak illetve aktinoidáknak nevezünk. Utóbbiak felhasználása meglehetősen korlátozott, mivel radioaktívak. A ritkaföldfém elnevezés nem feltétlenül arra utal, hogy kevés van belőlük, hanem arra, hogy nagyon kis koncentrációban fordulnak elő a kőzetrétegben, így kitermelésük rendkívül fáradságos és energiaigényes. A ritkaföldfémek a mai elektronikus rendszerek elengedhetetlen építőkövei, kivétel nélkül minden mobiltelefonban, számítógépben megtalálhatók, elsősorban a kis mágneseikben, továbbá (autó)katalizátorok, akkumulátorok, generátorok (szélturbinák, hibrid autók), speciális üvegek, lézerek, LED-lámpák, napelemek tartalmazhatják őket. Itt nem kis mennyiségekről van szó: egy hibrid meghajtású autó kb. fél kg-ot tartalmaz neodíniumból, a ritkafémek össztömege pedig a 2 kg-ot is elérheti, s ez az anyagigény a szélturbinákban még magasabb.

A ritkaföldfémek elsődleges lelőhelyei Kínában találhatók, ahonnan sokáig nagyon olcsón lehetett hozzájuk jutni, azonban az utóbbi öt évben drasztikusan megemelték az árakat. 2002-ig Az USA-ban található Mountain Pass Mine is működött, amely lelőhelye kivételesen magas, 8-12 % ritkaföldfém érctartalmú, ami sokkal magasabb koncentráció, mint a legfontosabb kínai bányáé, Bayan Obo (6 %). A Mountain Pass bezárására elsősorban nem gazdasági okokból került sor, hanem környezetvédelmi okokból, ugyanis a bánya eredetileg uránt termelt ki, csak később kezdték kitermelni a ritkaföldfémeket is. A nagy mennyiségben eladható lantanoidák rendszerint a radioaktív aktinoidákkal együtt fordulnak elő, és nem megfelelő körültekintéssel végzett kitermeléskor a radioaktív elemek jelentősen szennyezhetik a talajvizet – ez történt a kaliforniai bánya esetében is. Az Mountain Pass bezárásával a piac teljesen a kínaiakra szorult, akik akkor még nagyon olcsón termeltek, így nem akadt versenytársuk. Ma a piacot 97%-ban a kínaiak látják el, s ez a monopolhelyzet sok veszéllyel jár. Volt is már példa arra, hogy Japán ellen használták ezt az adu ászt politikai nyomást gyakorolva. Ami azonban jelenleg még számottevőbb, az a gazdasági érdekeik érvényhez juttatása. A ritkaföldfémek eladási ára exportra nem ritkán háromszorosa a belföldi árnak, ezzel csábítva (kényszerítve) a vállalatokat a Kínában történő beruházásokra. A nagymértékű áremelés az elmúlt kevesebb, mint tíz évben annak is köszönhető, hogy kezdetben a kínaiak nevetségesen alacsony áron adták ásványkincseiket, köszönhetően az olcsó munkaerőnek, és mivel gyakorlatilag nem törődtek a környezetszennyezéssel. Mára már ez is változik. Kína hivatalosan is elismerte súlyos környezetromboló problémáit, illetve a „rákos falvak” kifejezést, és változtatni kíván ezen a helyzeten. Mindez azonban drágább kitermelési költségeket is jelent, s erre szuperponálódik a monopolhelyzetből adódó önkényes árszabás.

A fent említettek rendkívüli fejlesztésekre ösztönzik a vállalatokat. Mind az érintett gyártó cégek azon igyekeznek, hogy minél kevésbé függjenek a kínai beszállítóktól, tehát csökkenteni próbálják a felhasznált ritkaföldfém mennyiséget, mind a bányatársaságok új technológiákra törekszenek. Jelentős lelőhelyeket találtak Afganisztánban, Japán mellett a tenger mélyén, Ausztráliában, és még számos helyen,továbbá a bezárt kaliforniai bányát is újra nyitják. A környezeti hatásokat mindeddig Kínán kívül egyetlen ország sem vállalta fel, így jelentős fejlesztések zajlottak és zajlanak annak érdekében is, hogy a kitermelés veszélytelen legyen a dolgozókra és a környező lakosságra.

A használt telefonok, PC-k, akkumulátorok, stb. feldolgozásán is bőven van mit javítani. Jelenleg a nemesfémeken kívül szinte semmit nem hasznosítunk újra elhasznált elektronikus eszközeinkből.

Ugyan mostanában a ritkaföldfémekről esik legtöbbet szó, ezért is tértem ki rá részletesebben, azonban más elemek elérhetősége és ára is folyamatosan változik. Számos nyersanyag csak néhány országban termelhető ki gazdaságosan, így a ritkaföldfémekhez hasonló helyzet könnyen kialakulhat más elemeknél is, legalábbis átmenetileg (pl. platina - Dél-Afrika). Nagyon fontos, hogy az egyes cégek, illetve országok időben felmérjék, mihez, mennyiért mennyi ideig juthatnak hozzá. Ennek megfelelően definiálhatunk kritikus elemeket, melyek közül az USA listájának elején jelenleg az ittrium ritkaföldfém áll.

Utána sorban a platina, stroncium, antimon és nióbium következik, de ez speciálisan az USA listája. Globálisan más elemek tekinthetők „veszélyeztetett fajoknak”, azaz 100 éven belül a következőkből fogynak el a jelenleg ismert készletek: hélium (kriogén technika), cink, gallium, indium (LCD-monitorok, érintőképernyők), tellúr, hafnium, európium, terbium, diszprózium (utóbbi három ritkaföldfém). Ezek mellett a nagy mennyiségben megtalálható elemek is kockázatot jelenthetnek. Például sok szervetlen sót a Holt-tengerből nyernek ki, mely jelenleg aggasztóan gyorsan zsugorodik. Amennyiben ugyanezeket az ásványi anyagokat majd tengervízből kell kinyerni, mely sokkal kisebb koncentrációban tartalmazza őket, jelentős árnövekedésre lehet számítani. Emellett mérlegelendő mindig az is, hogy a befektetett energia, mely a kitermeléshez kell, nem haladja-e meg a kitermelt anyag értékét. Természetesen, ha az energiaproblémánkat sikerülne megoldani, nem lenne ennyi bajunk a nyersanyaghiánnyal sem. És itt megint visszajutunk oda, hogy a megoldáshoz vezető modern, jó hatékonyságú napelemeket le is kell gyártani, a nukleáris erőművek szerkezeti anyagait meg kell csinálni, és az energiát tárolni is kell valamiben, leginkább akkumulátorokban.

A pénz valóban mozgatja a világot, de önmagában nem képvisel értéket, csak mérőeszköze annak, ami igazán fontos a gazdaságban: az energiának és a nyersanyagoknak. Az, hogy megtanuljunk gazdálkodni a forrásainkkal, nem csak a kutatók és fejlesztők, hanem mindenki feladata.