A „gondolat” és a mozgás, változás fogalmai közti kapcsolatteremtés igen mélyen gyökeret vert gondolkodásmódunkban. Elég felidézni néhány bevett szófordulatot: „száll mint a gondolat”; „sebesebb a gondolatnál”. Vajon tényleg szeretnek a gondolataink folytonosan mozgásban lenni? És ha igen, akkor mi készteti őket erre? Ezeket a kérdéseket feszegeti Dr. Matthew Johnson, a University of Nottingham Malaysia Campus kutatójának kísérlete. 

A jobb érthetőség érdekében előbb ismerkedjünk meg egy rokon kísérlettel, ami a nehezen megragadható gondolat helyett egy sokkal jobban körülhatárolható jelenséget vizsgál. A vizuális figyelem, vagyis az optikai észlelés témakörében régóta ismert az „inhibition of return”, vagyis a „visszatérés gátlása” effektus, melynek lényege, hogy bizonyos időskála mellett az ember könnyebben észlel valamit egy új pontban, sem mint éppen ott, ahová addig fókuszált. Ha elsőre ködösnek tűnik a megfogalmazás, akkor a hiba nem az ön készülékében van… nézzük magát a konkrét eljárást! 

A kiindulási állapotban egy centrumban található pont és két négyzet látható. Az első lépésben az egyik négyzetet egy felvillanó kerettel megjelölik, az alanynak pedig erre kell figyelnie. Ezt követően a jelölés kialszik, és bizonyos késleltetés után valamelyik négyzetben megjelenik egy pont. Attól függően, hogy a pont a bal vagy a jobb négyzetben található, az alanynak meg kell nyomnia egy bal vagy jobboldali gombot az előtte található kontrolleren, a berendezés pedig rögzíti a reakcióidőt. Természetesen két eset lehetséges: a pont vagy a korábban megjelölt négyzetben jelenik meg, vagy a másikban. (A dolog ezen a linken mindenki számára kipróbálható. A futtatás Java-t, a kiértékelés pedig némi bűvészkedést igényel, de még talán anélkül is érezhető a dolog.) 

A mérések igen érdekes eredményeket mutatnak: ha a pont 0-100 milisecundummal a felvillanás eltűnése után jelenik meg, akkor a reakcióidő rövidebb azonos oldali megjelenés esetén (zöld görbe az ábrán). 300 ms-nél nagyobb késleltetés alkalmával viszont a résztvevők sokkal gyorsabban reagálnak akkor, ha a pont a figyelem fókuszán kívül, azaz a másik négyzetben villan fel (piros görbe). A jelenségre nincs egységesen elfogadott magyarázat, viszont evolúciós szempontból viszonylag könnyen mögé lehet helyezni egy elméletet, miszerint egy folyamatosan veszélyt fürkésző élőlény számára előnyös tulajdonság az, ha gyorsabban tud felismerni a fókuszált figyelmén kívül eső váratlan eseményeket. 

Dr. Johnson csoportja most azt ismerte fel, hogy a „visszatérés gátlása” a gondolatokra is működik. A kísérlet során felvillantottak két képet egyszerre, amelyek közül a páciensnek az egyikre kellett koncentrálnia a másik figyelmen kívül hagyása mellett. Ezt követően a képek eltűntek, majd bizonyos késleltetést követően csak az egyik jelent meg. A feladat annak felismerése volt, hogy melyik. Fontos látni, hogy noha itt is szerepet játszik a vizuális észlelés, alapjában véve más mechanizmusról van szó, hiszen nem a figyelem helye változik meg (másodjára mindig középen villant fel a kép), csak az összpontosítás tárgya. Az eredmények egybevágtak a látással kapcsolatosakkal: az alanyok bizonyos késleltetési idő felett gyorsabban reagáltak akkor, ha nem az az elem jelent meg újra, amelyre előzetesen összpontosítottak. A gondolat tehát jobban szeret cikázni az újabb és újabb dolgok közt… 

A csoport a jelenség vizsgálatára további kutatásokat tervez, melyek segíthetnek megérteni az autizmus vagy a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD ) hátterében megbújó folyamatokat, amelyek következtében a figyelem a normálisnál sokkal tovább fennáll, vagy épp ellenkezőleg: sokkal fürgébben változtatja tárgyát a normálisnál.