Mielőtt belekezdenénk a mondanivalónkba, tisztáznunk kell, mit – illetve kiket – is értünk vezetők alatt. Vezető pozícióban nem csak azok vannak, akik valamilyen hierarchikus rendszerben vezető szerepet töltenek be, azaz a klasszikus értelemben vett főnökök. Vezetők azok is, akik például egy újítást (innovációt) jelentenek be, vezető szerepben van egy tanár az óráján, egy edző, vagy tágabb értelemben bárki, aki egy csoportban képes befolyásolni másokat, és ezáltal módjában áll jobb eredményekre ösztönözni. És ez fordítva is igaz: az igazi vezető nem a hatalmi viszonyoktól, hanem attól tűnik ki, hogy a befolyását megfelelően használja. Rövidebben mondva: nem a cím teszi az embert vezetővé.

Egy jó vezető rengeteg stresszes helyzetbe kerül nap mint nap. Egy jó vezetőtől elvárják, hogy ne hangulatemberként hozzon döntéseket, ne legyenek kirohanásai a kollégák felé, tudjon uralkodni magán. Az azonban, hogy akkor is higgadtnak tűnjön, amikor ordítani tudna idegességében, rengeteg feszültséget okoz, és ez a saját szervezetére káros. A megoldás természetesen nem az, hogy mondja ki az ember mindig, amit gondol – az őszinteségnek is van határa – hanem, hogy valamilyen módon kompenzálja a stresszt. Rengeteg kutatást végeztek annak kiderítése érdekében, hogy milyen folyamatok zajlanak le az agyban (például fMRI-t is használva), illetve a szervezetben stresszhelyzetben, és mi váltja ki az ezt kompenzáló folyamatokat. A stressz teljesen természetes folyamat, amelynek során a szimpatikus idegrendszer aktiválódik, és a szervezet felkészül ill. átkapcsol egy „harcol vagy menekül” üzemmódra.

Pillanatok alatt felerősödik az adrenalin, norepinefrin és kortizol termelés. Az első két anyag egyik feladata az erek összeszűkítése, amelynek eredményeként megnövekszik a vérnyomás és felgyorsul a légzés. Az epinefrin tovább erősítve a hatást a kapilláris erekből – fül, orr, ujjak (innen az idegeskedés során tapasztalható bizsergető érzés) - a vért a végtagokban lévő nagyobb izomcsoportok felé irányítja, felkészítve ezzel a testet a küzdelemre és/vagy a futásra. Mindez nem meglepő, azonban hajlamosak vagyunk nem észrevenni egy járulékos következményt: az agyban lévő hajszálerekben is csökken a vérellátás. Ennek eredménye, hogy tulajdonképpen a komoly stresszhelyzetbe kerülő egyén nem fér hozzá a teljes neuronállományához. Leszűkül például a látómező a normális 180 fokról a csak a veszélyre fókuszáló kb. 30 fokra (modern környezetben ennek analógiájának azt tekinthetjük, amikor már a monitor mellett lévő dolgot sem vesszük észre a nagy idegeskedésben...). Eközben a kortizol is elárasztja a szervezetet, mely természetes gyulladásgátló. Egyik szerepe, hogy a küzdelem során esetlegesen fellépő sérülések hatását tompítsa, ezzel fenntartva a harckészültséget. Emellett a zsírsejteket glükózzá alakítja, vagyis gondoskodik az energia utánpótlásról is.

A stressz alapvetően tehát nem rossz dolog, az életben maradásunkhoz szükséges (volt főleg a vadonban), azonban mivel ilyenkor a szervezet csak a menekülésre ill. harcra koncentrál, a legtöbb más funkciót, mint például az immunrendszer, elhanyagolja. Ezért is a kortizol a felelős, mely az adott helyzetben másodlagosnak minősíti az immunrendszer működtetését, és 8-10 percen belül mérhető módon csökkenti a limfociták számát. Ha a szervezet túl sokat van ebben az állapotban, legyengül, kimerül. Ez áll a tartósan stressznek kitett emberek gyakori lebetegedése hátterében. A kortizol azonban nem csak az egészségünkre, hanem a mentális képességeinkre is hatással van: egy bizonyos koncentráció felett szinte teljesen megakadályozza az új neuronok keletkezését (neurogenezis).

Mit lehet hát tenni? Az ellenszer a paraszimpatikus idegrendszer aktiválása, mely a kellemes dolgokkal, érzésekkel köthető össze. Például, ha valaki a 2-3 éves kisgyerekére, vagy a cuki kisállatára gondol, akkor azzal beindítja a paraszimpatikus idegrendszert, ezzel együtt csökkenti a vérnyomását, és erősíti az immunrendszerét.

A sok stressz hatására egyes vezetők kiégnek. Mielőtt ez megtörténik, érdemes elgondolkodni azon, hogy egy nap mennyi stresszhelyzet ér, és mennyit teszünk megújulásunk érdekében. Gondoljunk bele csak egy hétig minden nap, mennyi ideig bosszankodunk valami miatt, és mennyi időt szánunk arra, hogy „kikapcsoljunk”. Hatásos stresszoldásnak találtattak: relaxáció, meditáció, imádkozás egy szerető – nem pedig megtorló, bármilyen meglepő is, a különbség fMRI segítségével kimérhető - istenhez, játék egy kisgyerekkel, egy kisállat gondozása, simogatása, stb.

Alapvetően három dolgot határoztak meg, mely szükséges ahhoz, hogy valaki hosszú ideig sikeres vezető lehessen: figyelmesség, remény és részvét.

A figyelmesség jelen esetben az önismerettel kezdődik, hogy fel tudjuk mérni képességeinket és korlátainkat, valamit mérlegelni tudjunk, mire van szükségünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak maradjunk.

A remény rendkívül pozitív hatással van a szervezetre, tulajdonképpen az optimizmussal is azonosíthatjuk. Egy vezetőnek a jövőbeli céljait úgy kell meghatároznia, hogy az realisztikus legyen, mások is elhiggyék, hogy megvannak a képességeik arra, hogy elérjék, és ezáltal motiváltak legyenek abban.

A harmadik stresszoldó folyamat a részvét érzése, mely az empátiából, illetve mások érzelmeinek megértéséből, a törődésből, és abból tevődik össze, hogy a másik érzelmeire valamilyen formában reagálni próbálunk. A másikkal való törődésnek különös szerepe van a stresszoldásban. Megfigyelték, hogy akik mentorként segítenek akár cégen belül, akár önkéntes munkában valakinek, sokkal kiegyensúlyozottabbak lesznek. Ugyanez igaz azokra, akiknek vannak gyerekeik, ők jobban képesek megújulni. Ha valaki önzetlenül segít valakinek, hogy jobban fejlődjön, jobb eredményeket érjen el, akkor ezt a törődést a saját szervezete a maga javára fordítja. Ha azonban ez a segítés öncélúvá és eredményorientálttá válik, nemhogy kompenzálja az élet többi területén erő stresszt, hanem újabbakat generál. Erre nagyon jó példák azok az edzők, akik a játék hevében magukról megfeledkezve ordítanak a gyerekekkel egy iskolai meccsen, vagy azok a szülők, akik kimennek megnézni a gyereküket, és nagy izgalmukban mindenféle obszcén kifejezéssel tarkítják a gyerekek szókincsét. Ők már nem a gyerek fejlődését tartják szem előtt, és nem okoz nekik örömet, hogy a munkájuk révén az egyes diákok jobban mozogtak, csak a győzelem számít. Egy „törődő” kapcsolat, mely kölcsönös a tágabb értelemben vett vezető és egyén között, mindkét félnek fontos.

A fenti gondolatokat a Coursera.org- on jelenleg futó „Inspiring Leadership through Emotional Intelligence” ajánlott – és a bejegyzésben linkelt - olvasmányai alapján írtuk. Akit érdekel a téma, az még bekapcsolódhat ebbe a kivételesen jó kurzusba.