2020. ápr 15.

COVID-19 3.: Az újrafertőződésről...

írta: _Maverick
COVID-19 3.: Az újrafertőződésről...

Az elmúlt napokban több helyen is olvashattunk a koronavírussal való újrafertőződés lehetőségéről. A téma bejárta az összes kisebb és nagyobb hírportált, de a különböző cikkek szinte mind egy koreai eredményre vezethetőek vissza. A 444-en például ezt a bekezdést olvashattuk:

„De vannak aggasztó kutatási eredmények is. Dél-Koreában a helyi járványügyi központ adatai szerint 91, korábban fertőzött, de később negatívra tesztelt beteg később újra pozitívnak bizonyult. Ha nem tesztelési hibáról, vagy a betegség újbóli fellángolásáról van szó, hanem valóban újrafertőződtek, az arra utalna, hogy ha ki is alakul immunitás, az nem feltétlenül jelent teljes fokú védelmet a fertőzéssel szemben - ez esetben is előfordulhat, hogy az újrafertőzöttek immunrendszere hatékonyabban tud megbirkózni a betegséggel, de a járvány terjedése szempontjából ez nem számít, ők újra fertőzőképessé is válnak.”

dorsten.jpegÉrthető módon ez egy nagy érdeklődésre számot tartó, valóban óriási jelentőséggel bíró kérdés, emiatt külön kitért rá a német közszolgálati médiában napi rendszerességgel futó podcastjában Christian Dorsten, a koronavírusok kutatásával foglalkozó nemzetközileg is elismert német virológus, a berlini Cahrite klinika virológiai intézetének vezetője. A bejegyzés további része ezen műsor nyomán született.

(A németül tudók ezt a részt ide kattintva hallgathatják meg. Az összes adást pedig itt lehet elérni. Az adások szövege némi csúszással írásban is megjelenik, így a németül nem beszélők is nekieshetnek ha azt Google Translator segítségével angolra konvertálják. A magyarral többnyire hadilábon áll az algoritmus, de az utóbbi időben az angol-német fordítás meglepően jó lett. Annyira színvonalas és emellett a lehetőségekhez mérten közérthető a műsor, hogy emellett szinte kár bármi mást fogyasztani ebben a témában… )

A fent idézett bekezdésben nagyon helyesen különbséget tesznek – nem minden vonatkozó cikkben van ez így - aközött, hogy valaki újrafertőződött, és hogy egy negatív teszteredményt produkáló beteg később ismét pozitívnak bizonyult. Utóbbiból ugyanis nem következik feltétlen az előbbi. Itt egy definíciós problémával állunk szemben, amelyet tovább komplikálnak a mérési nehézségek és korlátok: mikor tekinthető egy beteg gyógyultnak?; mit jelent egy pozitív/negatív teszteredmény?

A tesztelésre használt polimeráz-láncreakció (PCR) lényege, hogy a vírus örökítőanyagának egy jól definiált darabját molekuláris reakciók útján felismerik, és felszaporítják, ezzel elérve egy olyan mennyiséget, amely utána már alávethető különböző analitikai eljárásoknak. A SARS-COV-2 esetében a helyzet még egy kicsit bonyolultabb, ugyanis egy RNS vírusról van szó, és előbb az RNS-t úgynevezett reverz transzkriptáz enzimek segítségével DNS-sé kell konvertálni.

Az ember hajlamos antropomorfizálni az élettelen molekulákat, azaz úgy beszélni róluk, mintha személyekről lenne szó. Például ha azt olvassuk, hogy az enzim megkeresi a vonatkozó DNS darabot, akkor szinte megjelenik szemeink előtt a látóhatárt pásztázó enzim képe, amely kiszúrva áldozatát hanyatt-homlok rohan oda megragadni azt. Ebben a formában ez egy célzott, hatékony és elkerülhetetlen folyamatnak tűnhet. A valóságban persze nem erről van szó. A folyamat minden lépése statisztikai alapon megy végbe: a molekulák véletlenül sodródnak egymás közelébe, majd szintén csak egy a természeti törvények által meghatározott bizonyos valószínűséggel kapcsolódnak össze, és így tovább… A lényeg: minden más körülmény azonossága esetén minél több vírus örökítőanyag van a mintában, annál nagyobb eséllyel vezet sikerre az eljárás, azaz annál nagyobb eséllyel lesz pozitív a teszt eredménye. Az eljárásnak van egy bizonyos érzékenysége: egy olyan koncentráció, ami alatt valószínűtlen, hogy kimutassa a kórokozót.

Gondoljunk úgy a folyamatra, mintha egy folyóban halásznánk. A folyóban (nyál, folyadék a tüdőben vagy az orrban, stb.) aranyhalak úszkálnak (vírus RNS). A hálónkat belemerítjük a folyóba (mintavétel). Ha csak úgy hemzsegnek az aranyhalak, akkor jó eséllyel már az első merítés során néhány beleakad a hálóba (pozitív teszteredmény). Ha csak lézengenek, akkor elképzelhető, hogy kétszer, háromszor, ötször is merítenünk kell ahhoz, hogy végül sikerrel járjunk (negatív tesztek sorát követő pozitív teszt).

Ha a páciensben éppen a detektálható határérték közelében ingadozik a vírus koncentrációja, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az egymást követő tesztek kimenetele véletlenszerűen váltakozzon. Ez elvezet a második kérdéshez: mikor tekintünk egy beteget gyógyultnak? Jelen helyzetben a tesztelési és kórházi kapacitások egyaránt limitáltak, emiatt hosszú ideig tartó monitorozásra többnyire nincs lehetőség. A bevett gyakorlat az, hogy ha valaki tünetmentes és kétszer egymás után negatív tesztet produkál, akkor gyógyultnak nyilvánítják. A fentiek fényében azonban nem zárható ki, hogy ugyanennek a személynek a harmadik tesztje pozitív legyen. Ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy újra megfertőződött az illető, ahogy azt sem, hogy újra fertőzővé vált volna, hiszen a fertőzőképesség és az adott mérési eljárás határértékei nem feltétlenül esnek egybe.

Némiképp szembemegy a hétköznapi intuícióval az is, hogy a teszt pozitív vagy negatív mivolta még a beteg közérzetével sem feltétlenül korrelál. Elképzelhető például, hogy a gyógyuló beteg tüdeje részben eltömődik a különböző elhalt, vírusmaradványokkal teli szövetek felhalmozódása miatt. A beteg ekkor fullad, rosszul érzi magát, azonban a nyálában vagy orrából vett mintákból nem mutatható ki a vírus, a tesztek negatív eredménnyel jönnek vissza. Idővel aztán a dugulás felszakad, a beteg felköhögi azt. Ettől megkönnyebbül, határozottan jobban érzi magát, azonban a tesztje pozitív lesz, mert a felköhögött maradványokból már kimutatható a vírus RNS-e, a PCR eljárás ugyanis csak a megfelelő molekula szegmenseket detektálja, azt nem tudja megmondani, hogy az adott vírus „még él-e”, azaz egy sértetlen, fertőzőképes példányról van-e szó, vagy csak maradványokról.

Mindezt érdemes észben tartani ha „újrafertőződésről” olvasunk. Valóban gyógyultak voltak azok a betegek? Igazolhatóan független az „új” fertőzés a „régitől”? Kizárható a statisztikai fluktuáció lehetősége? A kutatások jelenlegi fázisában ezekre a kérdésekre még nincsenek egyértelmű válaszok, a széles közönséghez eljutó interpretációkban pedig gyakran átsiklanak ezeken a részleteken. Az eredmények alapján Dorsten továbbra is úgy véli, hogy a fertőzésen átesettek valamennyi ideig nagy valószínűséggel immunissá válnak, és hogy ezekben az esetekben nem tényleges újrafertőződésről van szó. Hogy mennyi ideig tart és milyen mértékű ez a feltételezett immunitás, az egyelőre további intenzív vizsgálatok tárgya.

Szólj hozzá